Lehullottak a levelek, a fák koronája kopár. Hirtelen, mintha a sötét november után fény gyúlna. A fák csupasz ágai között feltekintve végre látjuk az eget, még ha annak színe folyamatos egyhangúságot is mutat. Ha látjuk az eget, akkor látjuk a csillagokat, és hisszük, hogy az életnek magasabb rendű távlatai vannak. Valahogy úgy, ahogy Márai Sándor írta:

„A domboldalon állok és a világot nézem.

Egy felhőt látok, alatta jegenyefákat. Csönd van. Most egy madár száll föl. Utána nézek, amíg látom.

Most már nem látok semmit, csak a felhőt. De egy pillanatra, a felhők és a jegenyék között, úgy érzem, mintha megértettem volna valamit.”

Ez a megértés és hit egy magasabb rendező elvben, ez a Nyilas energiája, ez az advent időszaka. A Nyilas havában a városok ünnepi fényben világítanak. Gyertyaláng lobban az ablakokban vagy az asztalon, minden vasárnap eggyel több. Várjuk a fény megszületését, melyet a kereszténység Jézusként ismer. Felnőttként is eluralkodik rajtunk egyfajta várakozás, s ebben az időszakban – még ha rövid ideig is – de tovább látunk magunk és a családunk szükségénél.

A fogyasztói társadalom adventjében minden összekeveredett. A mesekönyvekben Santa Claus vagy Mikulás érkezik karácsonykor, piros orrú rénszarvas húzta szánon, nagy dínom-dánomban, a kéményen keresztül, öblös nevetéssel, míg a bölcsődében maga Jézus – semmi kis Jézus, vagy Jézuska, hanem maga a nagybetűs Jézus – jön csendben, titokban, puritánul és ajándékozza meg a gyerekeket. Az én lányom össze is van zavarodva: a karácsonyfát az angyalok hozzák – ezt mondogatja, de karácsonyra nem akar Jézuskát, ő azt szeretné, ha a Télapó hozná a meglepetést. Gondolom azért, mert a Télapó az buli; látszik rajta a nagyvonalúság, a színes-műanyag-giccs-boldogság ígérete. Nehéz dolga van a szülőknek.

Lassan fordul az idő szekere. A nyárra ősz jön, az őszre tél. Az őszi nap-éj egyenlőségkor – a Mérleg havában – a Nap lebukott az Egyenlítőn túlra, hogy meghozza a nyarat a déli féltekén, s nálunk a telet. December 21-én a Nap azonban megáll a Baktérítő felett, és csak áll, és nem mozdul. Számunkra úgy tűnik, hogy három napig nem mozdul: csak áll és vár. A régi ember életében fontos nap volt a téli napforduló időpontja. Tudták, hogy a Nap elérte déli ereszkedésének legmélyebb pontját és várták, hogy ellenkező irányt vegyen, és meginduljon újra északi, dicsőséges útjára. December 21. a legsötétebb éjszaka, ez az időpont angolul a solstice, latinul solstitium, ami szó szerint azt jelenti, hogy a Nap megáll (sol + stit -sistere igéből).

A régiek ilyenkor nagy tüzeket gyújtottak és várták, hogy fény megszülessen, a Nap „visszaforduljon” és megkezdje az északi félteke felé tartó emelkedését. Ezt a várakozás azóta is siker koronázza, harmadnapra, december 25-én a Nap elindul észak fele. A nappalok elkezdenek hosszabbodni, az éjszakák rövidülnek. A fény ismét megnyeri küzdelmét a sötétség felett. Szentestén, a fény megszületésének előestéjén ennek a fénynek a megszületésére várunk. Ezért gyújtunk gyertyákat. Ezért áll a szobánkban örökzöld fenyő, mely arra emlékezet minket, hogy az élet örök és elpusztíthatatlan.

Idén a napfordulónak és a karácsonynak különleges jelentősége lesz. Egész évben vártunk erre a fontos asztrológiai eseményre, s ha tiszta lenne az ég, szabad szemmel is látható lenne a Jupiter és Szaturnusz egymáshoz közeledő mozgása, majd december 21-én bepontosuló együttállása, a Vízöntő csillagképben. Ez a nem ritka konstelláció húszévente fordul elő, mindig más és más csillagjegyben. A mostani együttállás érdekessége, hogy a jegyháttér elemi minőséget vált, a föld elemből átkerül a levegő elembe (a Vízöntő levegős jegy), s így a következő kétszáz évben csak levegős elemű jegyekben lesznek együtt láthatóak. Ez az együttállás tehát mind személyes – új húszéves ciklus indul el mindannyiunk életében – mind társadalmi vonatkozásban – egy új 200 éves ciklussal – jelentőségteljes fordulópont mindannyiunk számára.   

2027 évvel ezelőtt, azon a bizonyos bibliai éjszakán a három mágus egy csillagot követett, melyet később Johannes Kepler német matematikus, csillagász és asztrológus a Jupiter-Szaturnusz együttállásával azonosított a Halak csillagjegyében. Ezzel a történelmi éjszakával egy több mint kétezer éves új ciklus vette kezdetét, melynek lassan a végéhez közeledünk. Érezzük mindannyian, hogy egy új korszak hajnalán vagyunk. Minden zavaros még, mint mikor egy mély álomból ébredünk. Az átmentet eltart egy ideig, viszont le kell rúgjuk magunkról a régi jelmezt, mert a kapun túlra azt már nem vihetjük magunkkal.