Lehullottak a levelek, a fák koronája kopár. Hirtelen, mintha a sötét november után fény gyúlna. A fák csupasz ágai között feltekintve végre látjuk az eget, még ha annak színe folyamatos egyhangúságot is mutat. Ha látjuk az eget, akkor látjuk a csillagokat, és hisszük, hogy az életnek magasabb rendű távlatai vannak. Valahogy úgy, ahogy Márai Sándor…