A bennünk élő természet

Nincs semmi a természetben, ami ne lenne jelen az emberben és a társadalomban. A mintázatok ismétlik egymást, mindannyian ugyanazok a törvényszerűségek alá esünk, ugyanaz az életenergia rezeg bennünk. Érrendszerünk, tüdőnk mintája megegyezik a fák koronájának, gyökereinek labirintusával, éppúgy, ahogy megegyezik a folyórendszerekkel. Ha egy modell beválik, miért kellene újat teremteni?

7HC4LcX71ctZBqBZs.jpeg
Bennünk is fák lélegeznek

A hangyák életmódja nagyban hasonlít a mi társadalmunkhoz; szervezett államuk van, védik a területüket, építményeik vannak és éppolyan kozmopoliták, mint mi, benépesítik az egész földet. Bár állítólag az Antarktiszon nincsenek hangyák, ami nem nagy szó, ki akarna az Antraktiszon katonás sorrendben masírozni?! Ugyanakkor Izlandon és Hawaii-on sincsenek hangyák, de ennek – gondolom – a tömegturizmus hamarosan véget fog vetni. A fél világot egyetlen hangyakolónia uralja; az argentin hangya már elfoglalta Európa Földközi-tengeri partvidékét, egy 6000 km nagyságú szuperkolóniát alkotva, elnyomva ezzel több európai hangyafajt. Itt kezdődik a migrációs krízis! Ugyanez a hangyafaj ott van már Ázsiában és Új-Zélandon is, sőt mi több, Costa Ricában, a mi utcánkban is.

Costa Ricában a hangyák az ország földi biomasszájának 25%-t adják. Ezért van az, hogy a hangyák napjaim állandó szereplői, sajnos vannak napok, mikor nem elégszenek meg a mellékszereppel. Mostanában a legnagyobb bosszúságot a mikroszkopikus nagyságú hangyák okozzák, melyek apró csatasorai – láthatatlan hadműveletként – lassan átveszik a hatalmat a konyha felett. Minden élelemhez megtalálják az utat, az édes a kedvencük, de nem válogatnak, bármilyen bogártetem megteszi nekik. Vannak éjszakák, mikor pedig rajtam masíroznak.

Nagy szerencse éri azt a dzsungel lakót, akit meglátogatnak a köznyelv által csak tisztítóhangyának nevezett egyedek. A tisztítók fekete serege hallhatatlan vezényszóra mozdul, lázadás és ellentmondás nélkül.  Ellepik a házakat és megtisztítják minden földi jótól, skorpióktól, csótányoktól, egyéb hangyáktól. Csak tetemek maradnak utánuk. Egyszer hozzánk is benéztek, ellepték a terasz lépcsőt, na gondoltam, én se ezt terveztem mára, végül mielőtt elérték volna a teraszt egyszerre csak megfordultak és a következő pillanatban már sehol sem voltak.

A dzsungel érdekes jelensége a levélvágó hangyák zárt rendben való menetelése. Ezek a hangyák ellepik a fák koronáját, apró darabokra vágják a fák leveleit, majd a levágott kétcentis darabokba kapaszkodva zuhannak le a földre, mint apró ejtőernyősök, majd visszailleszkedve a zárt rendbe folytatják a masírozást földalatti üregeikbe, ahol kenyérszerű gombát növesztenek a levelekből, ami a fő táplálékukat adja.  Ezek a hangyák a világ legerősebb élőlényei közé tartoznak, hiszen tömegük többszörösét cipelik a hátukon, mégis úgy halnak meg észrevétlenül, szürkén, tömegesen, mintha nem is léteztek volna.  Érdekes tény, hogy a levélvágó hangyák dolgozói mind nőstények. Olyan világban élünk ma, ahol a nők viszik a nagyobb terhet a társadalomban, legalábbis én most így érzem. Sokszor gondolkozom azon, ha Ádám vetette volna fel az alma megevését, ez akkor is így lenne? Biztos van egy ilyen valóság valamelyik másik dimenzióban, amely ezzel a verzióval fut…

DSC_3159
Levélvágó hangya akcióban

A hangyák szervezettsége bonyolult kommunikációs módszert feltételez, gondolnánk. Ami a természetben tökéletes összhangban működik, valójában a legkisebb ellenállásnak enged és a legegyszerűbb módszert követi. A mi kommunikációnk az internet elterjedése előtt komplikált volt, mióta az internet része az életünknek, nem jelent problémát az információ átadása. Tudósok szerint a hangyák évmilliók óta az internet rendszerében kommunikálnak egymással, s ha erről korábban szereztünk volna tudomást, az jelentősen befolyásolta volna az internet kialakulását. Hány olyan algoritmus lehet a természetben, amit még nem látunk, vagy nem értünk, pedig hasznunkra válna?

A természet napi szinten nevel, úgy, mint egy jó tanár. Észre sem veszed és tanulsz, és egyszer csak azon kapod magad, hogy már tudod a leckét. De, hogy hogyan és mikor tanultad meg, már nem tudod megmondani. Például már ösztönösen tudom, hogy hol kell tartani a nagyon agresszív hangyáktól, nem látom, hogy ott vannak, de már megyek a gyerek után, nem várom meg, hogy ő figyelmeztessen sírva.

A hangyákon meditálva sokszor eszembe jut, hogy összefogással, kitartással és türelemmel bármekkora feladat elvégezhető. Belső monológunk folyamatosan kishitűen bombáz minket, azt hisszük, hogy ez a hang a valóság. Egyedül nem tudjuk elhordani a Csomolungmát. De ha több milliárdan nekiállunk, rendszerben és kitartással, egyszer sikerülni fog. Csak alázat kell és kitartás. Persze miért akarnánk elhordani a Csomolungmát…

A hangyáknak van azonban egy másik tanulsága is. Hamvas Béla szerint a hangyák jelképezik a matériába belesüllyedt embert, aki feladta szellemi erejét és rabszolgává lett. A csodálatos filozófus és író így írja a Scientia Sacrában:

„Az iráni hagyományból könnyen kiolvasható, hogy vannak kollektív katasztrófák, amikor egész „emberiségek” leszakadnak és az anyagba visszazuhannak. Az anyagból, a sötétség elfeledettségéből való felébredés világosságát nem bírják el, egy helyen megtorpannak, és az ébredéssel ellentétes folyamat, a lassú elsötétedés az emberiséget visszaképzi. Az iráni szent könyvek a hangyaállamokat ilyen visszaképződött emberiségnek tartják. A hangyaállam az abszolút racionális és gyakorlati államrendben megállott és visszaképződött emberi lélek. Ez az a helyzet, amikor a munka szellemi jellegét teljesen elveszti, merő gépiességgé válik. Rend van, de a rend az emberből minden szellemet kiöl.”

A hangyaállam totális diktatúra, a munka diktatúrája, amelyben ott a királyi udvar pompája, a nősténnyel, a királynővel a középpontban, akit milliók és milliók szolgálnak.

„Egyre emelik a termelési kvótát, amit csak túlórával lehet teljesíteni, de a túlórát nem fizetik ki. A munka kemény, nem lehet kimenni a mellékhelyiségre, nem lehet vizet inni. A minimálbért kapjuk, de abból nem lehet megélni. Mindenki alultáplált. Az ember 40-45 éves korára már öregnek számít, és ott kell hagynia a gyárat, mert nem tudja a kvótát teljesíteni.”

Ismerősen hangzik, igaz? Ez azonban nem a GULAG-on történik, valamikor a régmúltban, hanem a ma valóságában. Kínától Indiáig milliók dolgoznak a városnyi nagyságú gyárakban, ezekben a modern, legális munkatáborokban, hogy kiszolgálják a fogyasztói társadalom farkasétvágyát. Ezen munkások élete semmiben nem különbözik a levélvágó hangyák életétől. Nincs önmegvalósítás, nincs szabadidő. Csak munka van.

A kínai munkással minket az általa készített termék kapcsol össze. Minden termékünk valójában ázsiai tömegtermék, csak a hozzá kapcsolódó márka különbözteti meg őket egymástól. A termelői láncban mi is a kizsákmányolt oldalon állunk, mert az áru, amiért a kereskedő 10 dollárt fizetett, mire hozzánk kerül 100 dollár lesz. Az alapanyag és a munkabér mesterségesen alacsony, a különbözet a kereskedőnél csapódik le.

Lényegesen jobb a helyzetünk az ázsiai tömegmunkásnál, de valójában a mi nyugati szabadságunk is látszatszabadság. Mi is be vagyunk zárva a munkánk világába. Sokan szellemi rabszolgamunkát végzünk, sokan nem szeretjük azt, amint csinálunk és ebbe bele is törődünk. A munka egy szükséges rossz ahhoz, hogy az embert pénzt keressen, ezt kívánja tőlünk a társadalom, ez az élet rendje, gondoljuk magunkban. Nem vagyunk elégedettek a sorsunkkal, utáljuk a rendszert, mert a rendszer a hibás a mi életünkért. Panaszkodunk, pesszimisták vagyunk, lusták vagyunk változtatni. Ülünk beesett arccal az autónkban vagy a villamoson, várjuk, hogy frissítsen a Facebook newsfeed.

Esténként sorozatokat/híreket/filmeket nézünk, mely a rettegésünket a világtól csak még jobban növeli. Belénk költözik egy lappangó szorongás, és nem is tudjuk, hogy mitől. A morális tartalom, ami ezekből a sorozatokból/filmekből sugárzik elhiteti velünk, hogy a világ egy aljas hely, ahol mindent meg lehet tenni, és mindent meg lehet úszni. Nagyon szórakoztató sorozat például a „Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?”, én is végignéztem az összes epizódot, de egy cseppet sem felemelő az a tudat, hogy milliók drukkolnak azért, hogy a fő karakterek megússzák a gyilkosságsorozatot, amit elkövettek.

A szellem ettől a folyamatos, tudattalan szorongástól bezáródik. Kétségbeesik, nem találja a kiutat, elhiszi, hogy ennyi az élet.

Pedig van azonban egy könyöknyi mozgásterünk. Van egy kis szabadidőnk. Fizetett hétvégéink. Egyfajta biztonságunk. Van még remény felébredni. Mindig van hely a változásra, még akkor is, hogyha ez elsőre nem látszik. Ne másoktól várjuk a változást, hanem magunktól. Lehet, hogy ez a változás csak tíz tudatos lélegzet reggel. Mi kezdjünk el megváltozni, és a környezet is változni fog. Kezdjük a fizikum felől és aztán jön a lelki változás is. Akinek a teste gyenge, elhízott, tele van méreganyaggal, kevésbé fogékony a szellemi frissességre. Elcsépelt közhely, de igaz, hogy ép testben, ép lélek. Nemcsak azért kell magunkat fitten tartani, hogy jól nézzünk ki, hanem azért is, hogy kreatív gondolataink támadjanak. A kreatív gondolatok nemcsak az alkotáshoz kellenek, hanem ahhoz, hogy felismerjük, mi a saját feladatunk ebben az életben és azt hogyan tudjuk megvalósítani. Mert mindenkinek megvan a saját feladata. Egy magasabb szellemi feladat, amit ebben az életben el kell sajátítanunk. Az embert szellemi ereje emeli ki a hangyák világából. Használjuk ezt a szellemi erőt, mielőtt elsüllyedünk, mint egy szellemtelen tömeg, mely sosem létezett.

DSC_3145.JPG

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s