Az előző cikkemben felsoroltam azokat a dolgokat, amiket nem szeretek Costa Ricában. Hiába minden negatívum, minden egyes alkalommal szeretek visszatérni ide. Sokszor a negatívumok enyhe izgalommal töltenek el, át tudom-e változtatni őket az ellenkezőjükké. Hogyan lehet a nehézségekből előnyt kovácsolni? Fölösleges azon bosszankodni, amit nem tudsz megváltoztatni.
- Élővilág
Sokszor elfelejtjük, hogy a természet kiszámíthatatlansága, az élőlények sokasága természetes állapot. Valaha természetes egységben éltünk vele, olyan egységben, hogy fel sem tűnt mennyire kötődünk hozzá. Ez elmúlt a városi élet túlburjánzásával. Jacknek meséltem, hogy Budapesten bármilyen ételt kint hagyhatok az asztalon éjszakára, nem támadja meg semmilyen élőlény. Azt válaszolta, hogy akkor én egy halott helyen élek. Ezzel rátapintott a lényegre. A városban meghalt az az élet, ami még burjánzik Costa Ricában. Mára a természet ellenségünk lett. Írtjuk, vagy betegek leszünk tőle.
Peter Wohlleben írja A fák titkos élete című művében, hogy a fák kommunikálnak egymással. Ez az organikus egység nagyon hihető, mélyen érzékelhető, látható, tapintható Costa Ricában. De érezhető, tapintható mindenhol, ahol távol vagyunk a civilizációtól. A hegyekben vagy téli éjjel a tóparton, a sivatagban hajnalban, a teremtés előtti őskegyelmi állapot szépen mutatja magát. Egyre kevesebb az ilyen típusú szakrális hely.
Costa Ricában, éjszaka még meleg a levegő, a fák koronája selymes fényben úszik, a felhők mögött halványan néha előbukkan a Hold, a tücskök-bogarak együtt zengik az örök dallamot. Van itt valami ősotthon érzés. Újabban úgy hívom, az isteni anyaméh. Jó újra és újra visszabújni belé.
- Időjárás
Ha süt a nap az a baj, ha esik az a baj. De közben megtanulod, hogy mindennek megvan a maga ideje. Az útra kelésnek, a hazatérésnek. A mosásnak és a száradásnak. A látogatásnak. Nem feszülsz meg az igyekezetben, mert a természetet nem tudod betörni. Ma például két zuhé közötti rövid időzónában próbáltunk Genevine-nel hazaérni. A házunktól 50 méterre viszont felerősödött az eső, nem volt érdemes tovább menni. Így az egyik fedett kapualjban ácsorogtunk húsz percet, míg elcsitult az eső. Hiába volt csak ötven méter hátra. Nem volt mese. Várni kellett. Ez a húsz perc, menedéket lelni a kapualjban, örülni, hogy nem szakad ránk az ég, vizesen, magamhoz szorítani a kislányomat, olyan pillanat volt, mely örökre az emlékeiben marad. Rájössz, semmi sem fontos, csak a jelen pillanat. Mikor elállt az eső, hazaértünk.
- Fogyasztási cikkek hiánya
A fogyasztói társadalom sajnos már a dzsungelbe is betüremkedik. Hál’ Istennek, hogy a javakhoz való hozzáférés még így is nagyon korlátolt. A fogyasztói kultúra csak azért tud a világban fennmaradni, mert az átlagember nincs jóban önmagával, vagy nem tud meglenni önmagában és permanensen pótcselekszik. Nincs megelégedve a külsejével, vásárol. Boldogtalan, eszik. Boldog, eszik. Unatkozik, eszik. Stresszes, iszik. Ha az ember önmagával rendben van, egészséges testtudata van, nincsen szüksége a fogyasztói társadalom olcsó, tiszavirágéletű boldogság-helyettesítő tárgyaira. Igen ám, de ez az egyik legnehezebb feladat, mert a folyamatos belső monológ (inner asshole) nem áll meg, mondja a magáét, miért nem vagy elég jó. Nyomja itt a dzsungelben is. Hiába fojtanám bele egy adag kókuszkrém pitébe, ha a kávézó, ahol hozzájuthatnék, folyamatosan be van zárva.
- Semmi stressz
Itt is van stressz. Nyilván van. Épp akkor megy el a net, mikor elküldeném a határidős anyagot. Egyik ATM sem működik, mikor nincs készpénzem. Nem jön a busz. Panaszkodhatsz, toporzékolhatsz, mindenki vonogatja a vállát, mert ez a normál menet. Nincs ebben semmi meglepő. Egyébként is, a természetben máshogy oldódik a feszültség, mint a városban. A természetben elnyelik a fák, a talaj. A bazaltorgonák. A városban meg az aszfalt visszaveri.
- Az ember, aki a dzsungelben él
Itt tisztán a személyes kvalitásaid alapján mérettetsz meg. Senkit nem érdekel, hogy a városban ki voltál, mennyi pénzed volt, milyen kocsival jártál, és milyen órát viseltél. Kicsi a falu, hamar elterjed az ember rossz híre. Egyébként is, a rossz tulajdonságok, éppúgy, mint a rossz hírek gyorsabban terjednek. De nem csak ez. Te, önmagad sem veszed hasznát a városbéli címeknek. Sokkal fontosabb kvalitás, ha nem félsz a bogaraktól, a sötéttől, felismered, mi potyogtatta el a lárváit az ablakban, tudsz a macsetével bánni, vannak kétkezi szkilljeid.
- A nap végi fáradtság
Itt is úgy van, hogy nap végére hulla fáradtan rogyok le a függőágyba. De nem attól fáradok el, hogy egész nap a monitort néztem, hogy rossz tartásban ültem. Vagy mert megsütötte az agyam a mobiltelefon. Valaki felidegesített. Késésben vagyok. Határidő van. Nem. Itt attól fáradok el, hogy tíz kilométert tekertem a bicajjal, rajtam a gyermekkel. Hogy tolom fel az emelkedőn a bicajt, a gyereket meg a bevásárlást. Hogy le kell hajolni, fel kell venni. Le kell söpörni, el kell mosni. Szüntelen tisztogatás egy mocorgó totyogó mellett az élet. Szüntelen figyelem, mi mocorog ott a kövön. Szüntelen főzés, mert nem tudod megvenni, így magadnak kell csinálnod.
- Bármi, amit csinálsz, köze van az élethez
Nincs felesleges papírmunka. Egyébként is, itt papírmunka alatt valószínűleg a füves cigi megsodrását értik. Olyan, mintha lehullana minden civilizációs sallang, minden nem fontos dolog és nem maradna más, mint az ember saját élete.
Utóirat. Az igazság kedvéért leírom, hogy van két dolog, amit sehogy se tudok megszokni. Az egyik a közlekedés, másik a helyi emberek üres butasága. Az első orvosolható lenne egy autóval. Nincs mese, vezetni kell. A másik pedig… Végül is a dzsungelben lakunk, a tukánok a legközelebbi szomszédaink…
goodaysblog 
Inner asshole, papírmunka…! :DDD Ez baromi jó!! :DDD Persze az is nagyon jó volt, hogy korábban sokat és őszintén írtál a nehézségekről, de ez a poszt is kellett már. Csodálatos (és embertpróbáló) lehet a dzsungellel ilyen egységben élni, és való igaz, hogy a vad természet és a vele való közvetlen kapcsolat tényleg el tudja vezetni seperc alatt a bosszankodást. És tényleg visszapattan a betonról 🙂 De ettől függetlenül több emberi kapcsolatra is szükséged lenne, magad miatt elsősorban. Mert minek érezd magad egyedül. Na meg az embernek legyen kire számítani, a párkapcsolatán túl is. Bár most a kisgyerekes létet érdemes kiélvezni, nem kell annyira nyüzsögni, szervezkedni – de hátha a helyben található üres buta ember is hadrafoghatók valamiben, ha kis motivációra is szorul ehhez? Vagy hátha van mégis köztük egy-kettő, akivel mégiscsak szót tudnál érteni, együttműködni valamilyen szinten? Vannak az együttműködés elősegítésére bevett technikák, pl. egy hétvége alatt is össze lehet rázni egy csoportot iylen játékos tréningekkel. Bár tudom, hogy most pont erre van kapacitásod, hogy a szomszédoknak programot szervezz, de hátha mégis tudnátok valami közös kaláka munkát, vagy közös zenés mulatságot csinálni? Olyat, amiért nem kell megszakadnod, csak az alkalmat felismerni? A gyerkőc is “hamarosan” barátkozni fog, és ennek révén biztosan meg fog változni majd a viszonyod a helyiekkel. De ha már most sikerülne pár saját barátoságot kötnöd, megbocsátani nekik, hogy olyanok, amilyenek, elfogadni őket úgy hogy nem várható tőlük el semmi, “szegény ember vízzel főz” módjára – az biztosan jobb élmény lenne. bár jól tudom már én is, hogy van olyan közeg, amivel tényleg nagyon kiábrándító szót érteni (főleg falun, de akár egy munkaközösségben is – de még egy random eseményen!) Másfelől itthon, Magyarországon pl. nem egy kezdeményezés van a leglemaradottabb fiatalok fejlesztésére, és ezekkel a fiatalokkal valóban szép eredmények is elérhetők annak ellenére hogy mini-gengszterpalánták. Ha megteszed azt a valóban nagy erőfeszítést, hogy tudatosan nem ítéled el őket (akármennyire is idegesítőek), lehet hogy előbbukkan egy szerethető arcuk is, amivel mégis lehet valamit kezdeni. Persze, csak annyira kell erőlködni, amennyire épp futja az erődből.
KedvelésKedvelés