A nagyon fontos ember

Nem akarok csak anya lenni. Pedig nem helyes, hogy ezt írom, csak anya, mert anyának lenni minden.

Hiányzik az az ember, aki voltam. Aki sikeres volt a munkájában, sok barátja volt, népszerű ember, amolyan jó tanuló, jó sportoló. Hiányzik az az ember, aki fizikai erejének a csúcsán volt. Független és szabad volt. Oda ment, ahová akart.

Most úgy tűnik, hogy mindez elveszett. Anya vagyok. Ennyi. Ilyen röviden. Időbe telik, míg megszokom az új rendet. Egy drága élőlény van hozzám csatolva a nap 24 órájában. Kezeim csak ritkán szabadok. Csak ritkán rendelkezem a testemmel. Csak ritkán rendelkezem az időmmel. Öt hónapja, még ülni is nehezemre esett. Lassan épültem a császár után. Alig vártam, hogy sportolhassak, de több mint három hónapba telt, mire azt éreztem, jó, ez menni fog. Öt hónapba telt, mire az izom kezdte átverekedni magát az ellazult kötőszöveten, hájon, húson.

A szülés nemcsak a terhesség és nemcsak maga az esemény. Ott a posztpartum, a szembesülés az összes – testi, lelki – változással. Nem hiába olyan gyakori a szülés utáni depresszió. Nem hiába megy tönkre ebben az időben annyi párkapcsolat.

Mondják, hogy megváltozik az ember élete. De az, akinek az élete majd meg fog változni, nem tudja ezt elképzelni. Talán azért, mert hazugság, hogy az ember élete megváltozik. Mert nem megváltozik. Ha a régi élet Alfa volt, akkor az új élet nem Alfa variáns lesz, hanem más, Béta. Ez a Béta totál ismeretlen. Kész fekete lyuk. Minden fényt elnyel.

Az első hetekben olyan, mintha a gyermek születésével a saját csecsemő koromat élném újra. Együtt növök föl a bébivel, csak most tudatosabb vagyok. Hosszúak a nappalok és még hosszabbak az éjszakák. A szoptatás soha véget nem érő órái őrölik az ember emlékeit. Egyedül vagy, nincs kihez szólni. Be vagy zárva a szobába. Nappal mindez őrültségnek tűnik. Nappal világosabb van, van kihez szólni. Aztán jön az éjjel, és csak nézel sokáig a sötétbe. A gyermek nem alszik.

Úgy érzem, hogy hetekig egy sűrű, hínáros, zavaros vízben úszom. Mivel nincs tájékozódási pont, nem tudom, hogy merre haladok, vagy haladok -e. Egyáltalán úszok? Csak akkor megyek fel levegőért, mikor már tényleg szükség van rá.  Ekkor, talán van idő kicsit körbenézni. Valóban. Lám-lám. De messze van az a part! Ha a víz tükröződne, akkor tükörbe néznék, és azt mondanám tükörképemnek, hogy ez igen. Ezt mind te csináltad. Mert valóban. Lám-lám. Ez a gyermek belőlem nő ki. Konkrétan belőlem. Ezt nem képletesen kell érteni, hanem a valódi, hús-vér, biológiai értelmében. Belőlem nő ki. Most már öt hónapos. Több mint hét kiló. Csak tejet eszik. Fejlődik. Izeg-mozog. Nevet. Mi több, boldog! Ezt mind nekem köszönheti. Nekem. Jó, meg az apjának. De akkor is nekem. Nincs láthatatlan szervezet mögöttem. Titkárnők. Ügyintézők. Jogászok. Nincs csapatmunka. A bébivel ketten vagyunk. Kivételesen nem tudom a sikeremet más emberre fogni. Ez mind én vagyok. A nélkülözhetetlen. A valódi nagyon fontos ember.

Soha nem tekintettem magamra fontos emberként, pedig volt idő, hogy sokan úgy néztek rám. Voltak nagy pillanatok az életben; augusztus 20-i tüzijáték, tisztavatás szervezése. Vagy november 4., Bazilika, Requiem. Na, kezdünk már? Nem, a miniszterelnök még nincs itt. Vagy mikor Békéssámsonon, október 23-a körül… vizesen, csatakosan álltunk, esett egész nap az eső és a köztársasági elnök hozzám lépett, kezet fogott velem, köszönöm a munkáját, mondta. Ilyen pillanatok. Nézhettem volna magamra úgy, hogy nagyon fontos ember vagyok. Soha sem néztem így a tükörbe.

De ezek a napok mások. Száz méterre lakunk a Karib-tengertől, egy félig cement, félig fa házban. A faszerkezet öreg, eszik a termeszhangyák. A wc-ben öklömnyi dzsungel csótányok. A fürdőszobában egy ideig egy patkány lakott. Gekkók a falakon. A házzal szemben a dzsungel. Folyton olyan ruhában járok, mintha a strandra készülnék. Rozsdás, kontrafékes bicajjal közlekedek. Egy szóval, nincsenek luxuskörülmények. Azonban, ha belenézek a tükörbe, vagy, amikor kihúzom magam a biciklin, rögtön tudom. Tudom, amit tudok: hogy nagyon fontos ember vagyok. Valódi VIP. Az igazi fontos ember pótolhatatlan.

Nem leszek már a régi önmagam. Csúnyaság bevallani, hogy nehéz elfogadni. Nem leszek már a régi önmagam, de kezdem azt érezni, hogy nem is akarok. Az a rendkívüli, univerzális ember leszek, amellyé ez a csodálatos gyermek tesz. Egy, számomra fontos ember azt mondta, hogy a gyermek erőt ad, és nem elvesz. És igaza van. Ráirányítja a figyelmet a fontos dolgokra. Megtanít összepontosítani. No, meg figyelni a jelenre. Az apró dolgokra.

The little things are the everythings.

DSC_0895

 

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s