Aki nem hisz a csodákban, az nem realista

Február 6-a van. Kristálytiszta verőfényben tekerek a falu irányába. Az évszakok összemosódva. Egyenletesen, a magasból süt a nap, kilencven fokban, mint mindig. Jobb oldalt a Karib-tenger kékje, baloldalt házak, éttermek, az európai szemnek inkább viskók, tákolmányok, kalyibák, ideiglenes építmények. Hátizsákomban laptop, a biciklikosárban víz. Hétfő van. Egész hétvégén az étteremben dolgoztam és akkor megfogadtam, hogy másnap, azaz ma, végre én is étterembe megyek és végre engem szolgálnak majd ki. Rákot fogok enni. Nem érdekel a pénz, akkor is rákot fogok enni. Ezért megyek be a faluba, hogy folytassam azt a kávéházi életet, amit Pesten, tizenöt-húsz év alatt olyan jól kialakítottam és megszoktam. Csak hát, itt az alapvető establishment hiányzik, tehát nincs kávéház, sem társaság, ahol és akivel kávéházi életet lehet folytatni. Marad a magam társasága és maradnak az ideiglenes tákolmányokban elfogyasztott kávék, étkek, sütemények. Egyébként sem kell társaság, hiszen ma írnom kell, egész nap írni, hogy meglegyen a penzum, a határidőre pedig a regény. Nehéz a karibi napsütésben ötvenhatra gondolni, nehéz Lippai János és Lenke morális drámájába belehelyezkedni, ezért összehunyorítom a szemem, hogy kitisztuljon az a pesti látkép.

De nem ez az igazság. Nemcsak a rák, nemcsak a hiányolt kávéházi élet. Ez mind mellékszál. Nem ezért megyek a faluba. Hanem mert ott meg kell lennie valami másnak is, amit végre el kell végezni, halogatni már nem szabad. Tulajdonképpen bagatell, hiszen nincs semmi reális esélye, csak hát túl kell lenni rajta. Ahogy tekerek a falu felé, ez az utóbbi hazugság egyre kevésbé állja meg a helyét. Egyrészt nem bagatell, mert mindent megváltoztat, másrészt pedig komoly reális esélye van; legalábbis az élet valós szintjén biztosan, ahol a fizikai törvények ok-okozati hálójában élünk. Irreális, metafizikai síkon aztán meg tényleg semmi esélye nincs, de ez a légvár is eloszlik, és csendben, a bicikli tekerésének ütemére szép lassan rám ereszkedik az a felismerés, hogy csupán ennek és így van értelme. De ilyen csodák márpedig nincsenek, győz a reális énem.

Hosszas vajúdás után úgy hiszem, hogy a mai kávéházi élet legmegfelelőbb helyszíne a Johnney’s lesz. A terasz árnyékos, szemben a tenger, ahol éppen nagytestű latin nők tunyán lógatják a testüket a langyos vízbe a kókuszpálmák alatt. Szerencsére több a kókuszpálma, mint az ember. Rendelek egy ráksalátát, meg egy mangó dzsúszt, előveszem a laptopot, szerencsére hasít a net. Majd egy fél óráig olyan az állapotom, mintha egy átlagos nap lenne. Figyelmem elkalandozik, Pesten landol. De az előttem álló feladat szívrohamszerűen visszatérít a jelen valóságba. Akár, itt meg is lehetne, súgom magamban. A Johnney’s-ban? Elment az eszed? A belső hangnak igaza van. Miért nem lehet a Johnney’s-ban? Hiszen a Johnney’s teljesen más hely, mint volt tizenkét éve. (Egyes naptárak szerint már tizenhárom éve.) Ma egy étterem, családok bázisa. Tizenhárom éve éjszakai klub volt, bulizás, reggie night-ok színhelye. A wc-t tizenegy után már nem lehetett használni, mert tocsogott a kövön a vizelet, és halomban állt az eldobált, használt wc-papír. Tipikus történet. Talán pont tizenhárom éve, talán pont szeptemberben történt. A falu üres volt, se turisták, de még a helyiek is mintha hiányoztak volna. Mégis a Johnney’s kinyitott, mégis valahogy kerekedett egy egész jó kis buli. Jack-kel voltam. Ő akkor gyógyult meg a denge-lázból, gyenge volt, csak kólát ivott. Táncoltunk, de aztán a helyi gyerekekben tetőfokára hágott a hangulat – az agresszió – és puszta kézzel ütni kezdték a fém ablaktáblákat. Elképesztő hangzavar keletkezett, ezért Jackkel lebotorkáltunk a sötét tengerpartra. Ott hallottuk meg a lövéseket. A plafont lőtték a raszták, akkora volt a kedvük. A szomszéd rendőrállomás nem sokáig tűrte a ribilliót, hamarosan a távolból egy sorozatlövő hangja némította el a fenevad mulatozást. Jackkel ezután elhatároztuk, hogy inkább hazamegyünk. Akkor én laktam a dzsungelben, ő pedig a civilizációban.

 

johnney's jobb
Johnney’s éjjel

Nem lehet tehát a Johnney’s-ban, határozok. Haza nem mehetek már, hiszen kisvártatva jöhetnék vissza. Égeti a hátizsákomat az a kis fehér szatyor, amelyre korábban a gyógyszertárban szert tettem. Körbe-körbe tekerek a bringával a faluban, mint valami szerencsétlen, aki húzza az időt. Egy fagyi? – biztatom magam. Elköltöd az egész tegnapi fizetésed! Frászt költöm, és ha igen, akkor is mi van? Lesz másik fizetés. A fagyis bezárva. Igyuk meg azt a kávét, unszolom magam, és ahogy megisszuk, utána meg is lehet. De hol? Minden be van zárva. Hát, ott a francia kávézóban! Nem francia az, hanem olasz. Mindegy, ott.

A francia/olasz kávéház igazi luxus látvány a Puerto Viejo-i valóságban. Falak, üveg ablakok. Olasz sütemények a hűtőpultban, pincérek. Kérek egy cappucionot. Ezek az ellatinosodott olaszok nagyon ki akarnak tenni magukért és bécsi kávés pohárban hozzák. A kávé keserűre pörkölve, nem a legjobb, de az espresso gépnek és a habosított tejnek örülni kell, mert nem magától értetődő jelenség itt. Csokis kekszet kérek mellé, melynek állaga és íze azonnal átrepít az óceán túloldalára, Rómába, a Campo dei Fiori egy kis üzletébe, ahol éppen ilyen kekszet mértek súlyra, precízen, évekkel ezelőtt.

bakery
Francia vagy olasz pékség, mindegy

Hamar fogy minden az asztalomról, őrült gyorsasággal peregnek a percek. Ki sem kell nézzek az utcára, tudom, hogy lefekvéshez készülődik a Nap. Nem várhatok tovább. Most kell meglennie. Torkomban dobog a szívem. Remegő kezekkel csomagolom össze a laptopot, műgonddal fizetek. Flegmán kérdem a pincért, használhatom-e a mosdót. Még ha tudná! Nem nagy ügy, pisilni kell arra a fehér csíkra, majd várni, és ha megjelenik az a piros vonal, akár halványan, akár erősen, abból a nem reális dologból nagyon is reális lesz. Várok, de nem kell sokat várni. Nézem a telefonom másodperc mutatóját, majd a fehér kütyüt. Nincsenek kérdések. Az eredmény egyértelmű. A pillanatnyi másodperc óriásira tágul. Nem érzek kétségbeesést, nem érzek ijedséget. Még csak meglepetést sem. Meglepő nyugodtság száll meg és olyan boldogság önt el, amit még soha nem éreztem. Belenézek a tükörbe, ott látom az arcom, ahogy ismétli gondolataimat: ettől a pillanattól kezdve más ember vagy, ettől a perctől kezdve minden, végérvényesen megváltozik. Nem baj, így a legjobb, érzem.

Nincs idő a tükörképpel örömködni, sietni kell, mert Jack vár.  Arra a rövid távra nem ülök már fel a biciklire. Nem is bírnék, mert egész testemet elönti a remegés. Megy le a távolban a Nap. Egy-két utcai lámpa világít. Az embereket nem tudom mi lelte, az utamba botlanak. Nem, én vagyok az, aki zavarodottan az útjukba botlik.  Hirtelen azt se tudom, hogy hol vagyok, merre menjek. Elromlott az iránytűm. A szél felerősödik, mintha hurrikán csapna le a partvidékre. Csak bennem van a hurrikán. A világ kaotikus, kusza. Minden olyan, mintha részeg lennék. Mikor meglátom Jacket a piros, rozoga homokfutón, akaratlanul is könnybe lábad a szemem. Ott a gyerekem apja, gondolom önkéntelenül.

itt maradunl.jpg
Úgy tűnik, itt maradunk még egy kicsit…

 

UI.: Közben befejeztem a regényt, az első ötvenhatos regényt, mely a dzsungelben íródott,  itt rendelhető meg.

 

 

 

Reklámok

2 hozzászólás Új írása

  1. Dénes Biedermann szerint:

    Nagy pillanatok,-csupa öröm,most már lassan egy következő esemény lesz-kérjük. Szombaton Kötcse itt.

    Pussz.Dini

    2017. augusztus 30. 1:48 goodaysblog írta, :

    > Goodaysblog posted: “Február 6-a van. Kristálytiszta verőfényben tekerek a > falu irányába. Az évszakok összemosódva. Egyenletesen, a magasból süt a > nap, kilencven fokban, mint mindig. Jobb oldalt a Karib-tenger kékje, > baloldalt házak, éttermek, az európai szemnek inkább viskók” >

    Kedvelés

  2. Ancsa szerint:

    Üdv a szomszédból (szomszédos blog) 🙂 Eszméletlen jól írsz! #legyenkönyv

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s