Február 6-a van. Kristálytiszta verőfényben tekerek a falu irányába. Az évszakok összemosódva. Egyenletesen, a magasból süt a nap, kilencven fokban, mint mindig. Jobb oldalt a Karib-tenger kékje, baloldalt házak, éttermek, az európai szemnek inkább viskók, tákolmányok, kalyibák, ideiglenes építmények. Hátizsákomban laptop, a biciklikosárban víz. Hétfő van. Egész hétvégén az étteremben dolgoztam és akkor megfogadtam, hogy…

–          Hisz abban, hogy minden helynek megvan a maga végzete? Kint kövér cseppekben ömlött az eső. Kopogott veszettül a bádogtetőkön, elnyomva Limon városának minden zaját. A Big Boy baseball stadion fényei kigyúltak. Hiába tartotta magát még a nappal, a hirtelen eluralkodó trópusi eső befeketítette az eget. Azt mondják, ha a szárazföld felől érkezik nincs jelentősége,…

Volt egy korábbi írásom Kétféle világ, kétféle élet címmel. Akkor kimaradt egy téma, amit a közelmúltban végignézett Szolgálólány meséje lobbantott fel bennem. (Igen, láss csodát, a dzsungelben is van Netflix!) Itt is van és még sincs itt Giliád köztársaság. A sorozat egyes részei meredek utópának tűnő rettenetes képek, mások pedig már a hétköznapjaink részei. Különösen…