Egy nap a száz év magányban

A busz reggel annyit késik, hogy már másik időpontban érkezik. Menetrend nincs, csak annyit tudni, hogy egy adott időpontban elindul a végállomásról, aztán egyszer csak megérkezik, dehogy pont mikor, azt lehetetlen megmondani. Állni kell az út mentén, aztán ha jön, inteni kell. Ha nem jön, akkor várni kell tovább, mert nagyon nincs mit tenni. Nincs kinek reklamálni, nincs minek cirkuszolni. Az égből a napsütés szakad ránk, napok, – mit napok, hetek! – óta nem esik. A víz az éjszaka közepén rendszeresen elfogy. Nyugodt vagyok, mert tudom, reggel újra lesz víz. Így élünk, a van busz-nincs busz, van víz-nincs víz körforgásában.

 

fekete-fehér birka1.jpg
Godot-ra várva

 

Nincs naptár, nincsenek időpontok. A szerelő először csak késést jelez, aztán meg sem érkezik. Nincsenek hétvégék, nincsenek hétköznapok. Én is csak onnan tudom, hogy milyen nap van, hogy a faluban mely boltok, vagy kávézók vannak bezárva. Hétfőn nem nyit ki a fagyis. Kedden az olasz kávézó. Ha mégis változik a menetrend, akkor szívás van. Így fordulhat elő, hogy szerdán hagyom el a házat, mire beérek a faluba hétfő lesz, mert nincs nyitva a fagyis. Ezért egészen délig abban a hitben vagyok, hogy hétfő van, csak ekkor jövök rá a hibás számításomra, mert ugye lehetetlen dolog, hogy három napig hétfő legyen.

Nincsenek évszakok. Csak az esőnek van jelentősége: esős évszak, száraz évszak. Nincsenek évszakok, hiányzik a természet körforgása. Nincs újkrumpli, nincs újhagyma. Magyarázhatod, nem értik úgyse, milyen még a régi – tavalyi – krumplit enni.

 

fekete-fehér -éjjel nappal
Nappal van éjjel.

 

Nem jön a busz. Nincs elektromosság. Elromlik a pumpa, nincs víz. Esik az eső, nem esik az eső. Nem megy az internet. A bicikliről leesik a lánc. A szemetes hétfő helyett kedden jön, vagy egyáltalán nem jön. A kóborkutyák széthordják az út mellé zsákokba kirakott szemetet. A szerelő először késést jelez, aztán egyáltalán nem jön.

Azt mondták az otthoniak, hogy majd a kultúra mennyire fog hiányozni. Az ember addig nem tudja, mit is jelent a kultúra hiánya, amíg azt át nem éli. Én sem értettem. Először azt hittem, a művek hiánya! Művek, mint irodalom, vagy épületek. Zeneművek, képek, múzeumok. Ott az internet, majd kiszolgálom magam. (Nem megy az internet.) De a kultúra nem itt kezdődik. Valahol a késnél és villánál. „Köszi nem kérek kést, villával is meg tudom oldani.” Szükségtelen elmagyarázni, hogy az ember nemcsak azért eszik késsel-villával, mert egyébként máshogy nem tudja megoldani.

Az étteremben valamelyik alkalmazott B.B. Kinget akart hallgatni, ezért a youtube-ba, ahogy kell, beírta: Bibi Queen. A legszebb, hogy a youtube ki is adta a B.B. King összest. Itt a bizonyíték, hogy az internet írástudatlanok gyűjtőhelye. Igazából nem vagyok fair, mert elismeréssel kellene adózzak az illető zeneválasztását illetően, valaki, aki végre nem reggae-t hallgat. Egy olyan kultúrában ez különösen nagy szó, ahol mindennek létezik reggae feldolgozása. A legutóbb Pink Floyd Dark Side of the Moon című számát hallottam a jellegzetes ritmussal. Azt hittem ennél nem lehet mélyebbre szállni. Lehetett. Queen Bohemian Rhapsody reggae verziója. Ekkor értettem meg, hogy nincs mese, közeleg a pillanat, amikor valami klasszikus remekmű, mondjuk egy Mozart Requiem szólal meg reggae feldolgozásban. (Hál’ Istennek, nem biztos, hogy tudják, ki az a Mozart.)

A nyugati ember számára felfoghatatlan, ahogy a sok helyi megrendíthetetlen bambasággal néz ki a fejéből – azaz néz szembe az élettel. Közönyösség, neutralitás, teljes immunitás a külvilági ingerekre. Nincs cél. Nincsenek jövőbe mutató vágyak. Nem ringatja magát abba az illúzióba, mint a nyugati ember, hogy van fejlődés. Nem tudja, mégis valahogy érzékeli, hogy csak technikai fejlődés van, spirituális fejlődés nincsen. A technikai fejlődés itt meg ugye viccnek tűnik. Lerobban a kocsi, a telefon nem bírja a nagy páratartalmat. Az internet nagy esőben nem megy. Kimarad az áram. Elromlik a pumpa, mely a vizet nyomja fel a tartályból. Nincs víz.

Az éghajlat befolyásolja az embert. Ott születtek mindig magasabb kultúrák, ahol számolni kellett az időjárási kihívásokkal, raktározni kellett télre, tervet kellett készíteni a jövőre, fel kellett készülni egy folyó rendszeres, éves áradására. Ezért a nyugati ember feltétlenül hasznossá akar válni a nap minden percében. Az itteni embert az ilyesmi egyáltalán nem érdekli. Nem is érti, mire ez a túlhajszoltság. Május elseje nem is a munka ünnepe, hanem a munkások ünnepe. Fontos különbség, ízlelgessük csak! Itt, senkit nem érdekel, hogyha az aznapi munka nincs elvégezve. Hiszen mi történik? Mi is az aznap?

Az idő cseppfolyós állagú, nyúlékony, behatárolhatatlan valami, se eleje, se vége, se rendszere. Nincsenek hétvégék, nincsenek hétköznapok. Nincsenek évszakok, nincs viszonyítási rendszer. Mintha a világ egy helyben állna. Mégis, valami megmagyarázhatatlan fizikai rendellenesség következtében az idő itt is rohan. Mégis egy hónap – a történések szintjén – egy évnek tűnik. Egy év egy egész életnek.

 

fekete-fehér barátság.jpg
Örök barátság – minden délután megy a játék

 

De mi történik? Az élet eseményei ismétlik magukat. Ez az ismétlés szembetűnőbb, mint a nyugati világban. Nem jön a busz. Kiesik az áram. Defektet kap a bicikli. Szakad az eső, nem megy a net. Van ebben a monoton körforgásban mégis valami észvesztő szépség, amit nem lehet megunni. Néha meg kell csípjem magam, hogy tényleg a saját életemben vagyok-e.

fekete-fehér gyerekek

Gabriel García Márquez itt született nem messze, légvonalban talán 1000 kilométerre egy kolumbiai kisvárosban, Aracatacaban, a Karib-tengertől 60 km-re. Lehetetlen, fülledt, mocsaras vidék ez, érzed a tenger közelségét, mely mégis elérhetetlen messzeségben van. Nincsenek utak. A közlekedés kiszámíthatatlan. Az író életének első kilenc évét itt töltötte. Ez a kilenc év meghatározó volt világlátására. Ő emelte kultúrává, ezt a viszonyítási pont nélküli körforgást, amilyen az élet itt a trópusokon.

Egyféle élet van. Nincs jobb, nincs rosszabb élet. Csak az ember saját élete. Itt sem könnyű. Nehéz a monotonitás. Nehéz tudomásul venni, hogy ez tényleg más világ. Nehéz munkára fogni magamat. Nehéz ellenállni, nem engedni, hogy lehúzzanak. Nehéz viszonyítási pontot találni ebben a viszonyítási pont nélküli körforgásban.

Ugyanakkor, ha nem sikerül, akkor se történik semmi. Egyszer csak úgyis jön a busz. Vagy megyek gyalog.

fekete-fehér birka.jpg

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s