Kutyafuttában

Szikra boldogan csaholva szalad a motor után reggel. Lobognak a fülei, vigyorog, hogy most jól kibabrált velünk, akkor is jön, ha nem akarjuk. Jack lassan megy a motorral, nagy a sár. Rendre felverődik a térdemre, alig öt perc múlva már tiszta saras a lábszáram. Pont, mert lassan megyünk, Szikra mindvégig a nyomunkban marad. Fene megette kutya. A száraz útrészeknél Jack felgyorsít, reménykedik, hogy előnyt nyer a kutyával szemben, és az végre megunja és hazamegy. De rossz az út, örülünk, hogy egyáltalán közlekedni lehet rajta. Egész éjjel esett. Az út mellett több helyen csatornáznak, ez rontja a helyzetet. Ezeken a pontokon igazi sártenger van, úgy néz ki az út, mint nagyanyám krémesre kevert csokoládépiskóta masszája. Finom, habos. Jack nem röhög a hasonlaton, pedig érti, chocolate cake. Látom, hogy izgul a kutya miatt. Hátrafordul, fogai között spanyolul sziszegi, vayase a casa, menj haza! De Szikrának ez csak egy jó vicc, csóválja a farkát, még lelkesebben követ minket. Az út mentén a melósok abbahagyják a munkát, ásójukra támaszkodnak, várják, hogy elhaladjunk mellettük. Tátott szájjal bámulnak engem. Ez is csak ürügy a pár másodpercnyi szünetre. Reggel van, nyolc harminc. Mindenki rettenetesen álmos. Hétkor még élesen sütött a nap, nyolcra lassan beborult. Fél óra múlva esni fog, ez az érzésem. Aggódom Jack aggódása miatt, talán vissza kellene fordulni mégis a kutya miatt. De nem merek szólni. Az út kétharmadánál egy nagyméretű fekete kutya hever keresztben az úton. Szikra odaér, megáll mellette, barátságosan beleszagol a fülébe. Erre amaz feltápászkodik, farkasszemet néznek, és Szikra végül visszafordul. Úgy tűnik, Jack megnyugszik. Elhajtunk a régi házunk előtt. Egy indián fiú csizmában toporog a sárban, nem tudja ő sem, hogyan induljon neki. Meg vannak ereszkedve a vezetékek. Tiszta zöld minden. A motornak össze kell szednie minden maradék erejét, hogy jól vegyük az emelkedőt, mielőtt végleg elindulnánk a lejtőn lefelé, mely kivezet a főútra. Itt Jack kitesz engem, levesszük motor csomagtartójára kötött biciklimet. Látom, hogy nyugtalan, közli, hogy visszamegy a kutyáért, mert nem hiszi, hogy az hazatalált egyedül. Kutyafuttában köszönünk el, gondolatban már mindketten Szikrát keressük.

Otthon a kutyám, Lupus szomorú arccal fogad, mintha tudná, mi történik. Megértő szemekkel követ a konyháig, ott aztán elárulja magát, mert megáll a hűtő előtt. Van egy kis nyers csirke maradék, odaadom neki. Igazán nem sok, pár cafatnyi, a boldogságtól hörögve zabálja fel pillanatnyi idő alatt. Ettől aztán egész nap nyugtalan lesz. Nem érti, hogy ha egyszer, pár másodperccel korábban volt csirke, akkor most miért nincs. Egész délelőtt téblábol, nem találja a helyét. Ha belekóstolsz a mennyországba, utána már a hétköznap maga a pokol.

Folytatás itt!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s