Pokol után katarzis – San Diego

Mielőtt végleg búcsút veszek Los Angelestől, a mexikói szobatársam óvva int a buszozástól; vigyázzak, mert csak feketék utaznak a Greyhoundon. Még gyorsan elmeséli, hogy egyszer, a Greyhoundon lefejeztek valakit. (Később utána nézek, valóban volt egy ilyen eset 2009-ben, egy 22 éves férfit késeltek meg, és fejeztek le. Aztán megették.) Kikerekedik a szemem, mire még hozzáteszi, nyugodjak meg, ez Kanadában volt. Mintha azt sugallaná, és tudjuk, hogy a kanadaiak milyenek. Érezem, hogy a Los Angeles-i téboly lassan átfordul abszurdba, a racionális félelem átcsap röhögésbe. Megjegyzem, a buszon egy fekete sincs. Többnyire fehérek, egy-két latin. Na meg a vidám,– talán kicsit másnapos – olasz turista csapat, akik megrögzötten tolakodnak előre.

San Diego-ban a Greyhound állomás meglepő helyen van. A belváros egy biztonságosnak tűnő szegletében, pont a villamos megálló mellett. Igen, villamos. Gyanús, mi? A megállóban részeg, középkorú nő, felhangoltan inzultálja az embereket. Gyanakodva figyelem. Kisvártatva megjelenik a rend őre, sármos, filmbéli figura; fekete egyenruha, napszemüveg, ellentmondást nem tűrő hangnem. Végtelen sok madamozás közepette kérdezi ki a nő, mégis mi a célja. A nő széttárja ujjait, ott lapulnak a koszos centek a markában. Csak jegyet akar venni. A rendőr benyúl a zsebébe. Na, mi lesz ebből. Semmi. Csak hozzátesz maga is még néhány centet, majd továbbra is az udvarias, színpadias stílusában koordinálja a nő jegyvételét; dobja bele, válassza ki, nyomja meg, vegye ki. Asszonyom. A nő szemlesütve követi az utasításokat. Nyoma sincs már agressziónak. Mintha elszégyellné magát. Így kezdődik.

A hosztel a belvárosban van, pár blokkra az olasz negyedtől. Az irodaházak tövében szépen felöltözött emberek, irodisták jönnek velem szembe. Ebédszünetük van, legalábbis olyan benyomást tesznek. Ámulva járkálok körbe. Tisztaság. Kék ég. Bárányfelhők. Pálmafák. Emberek sétálnak az utcán. Meg-megállnak, beszélgetnek egymással. Az olasz étteremben a teraszon öltönyös, nyakkendős férfiak caprese-t esznek. Idős bácsi a társasház kertjében ücsörög, apuka és kisfia megállnak, a kicsit giccses kerítésen keresztül hosszan beszélgetnek.

SD belváros 2.JPG

 

Ekkor, ebben a pillanatban ér utol. Még az utazós ruhában vagyok, bőrömön érzem még a Los Angeles-i koszt, káoszt. Rajtam még a bizalmatlanság jelmeze, baseball sapka, napszemüveg. A sírás olyan erővel tör rám, hogy sem visszatartani nem tudom, sem küzdeni ellene. Mintha rémálomból ébrednék. Ekkor értem meg, hogy mi történt Los Angelesben; hogy féltem hat napig.  Most már viszont ideje fellélegezni. Ideje megkönnyebbülni. A megkönnyebbülés és a boldogság sírása ez. Annyira jó visszakerülni a napfényre. San Diego Kalifornia esszenciája. Itt mindenki gyönyörű, boldog, egészséges. Ezek az emberek azt a benyomást keltik, hogy nincs halál. A San Diego-i ember soha nem hal meg!

Később lesétálok a Csendes-óceán partjára. Óriáshajók. Éttermek. Part menti sétány. Még egyszer, nyomatékosabban; pálmafák. Ekkor jut eszembe a Flagstaff-i vonatról Robbie, aki azt mondta: San Diego-ban, ott vannak a pálmafák! Most értem meg. Minden más pálmafa gyenge utánzata a San Diego-i pálmáknak.

SD belváros
Pálmafák, kék ég, nem halunk meg

Ülök a Csendes-óceán partján és már régóta nézem, amit meglátok hirtelen. (Ugye, Attila?) De, hiszen ez a nyugati part! Átszeltem Amerikát! Eljutottam idáig! Nem volt ez igazán kitűzött cél, hiszen nem is így indultam el… Hiszen eredetileg annyi volt a tervem, hogy jussak el a Grand Canyonig. Ekkor tudatosult agyamban az eddig megtett távolság. A mögöttem lévő teljesítmény. A megélt élmények; találkozások, megoldott problémák, elmaradt veszélyhelyzetek. Mikor történt mindez? Hogy voltam képes rá? Nagy dolog volt ez, érezem magamban, mégsem hazudok, ha azt állítom, nem volt nagyobb dolog, mint átmenni Budáról Pestre, vagy Pestről Budára. Mikor váltam ilyen bátorrá? Egyáltalán bátorság kérdése volt ez az egész?

Mindenesetre véget ért az utazás. Véget ért a kaland. Eltelt másfél hónap. Pislogok, törölgetem az út porát a szememből. Jó lenne triumfálni valakivel óriási sikeremen, de hát nincs senki, egyedül vagyok. Ottlik Géza jut eszembe, hülyén hümmögöm magamban, megszoktuk már, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett csatáinkat, amiket túléltünk. Nem volt itt vesztett csata, csak túlélés.

Csatangolok a San Diego-i éjszakában az elképesztő drága, de gyönyörű éttermek, hálójában. Ritkán tör rám a magány, az egyedüllét, de ez most egy ilyen este. Tudom azt is, hogy ezért az átmeneti magány-érzetért hamarosan, százszorosan kárpótolva leszek. Ezért nem törődök vele, lerázom magamról, mint az út porát.

SD éjjel

Zenét akarok hallgatni. Két órán keresztül bolyongok vacsora helyett, míg megtalálom azt, amire vágyom: a vidám, nagyon amerikai zongora párbajt! Miről is szól ez? Két zongorista ül egymással szemben, a közönség kiskártyákba becsúsztatott borravalóval rendeli a számokat. A zongoristák felváltva játszanak, énekelnek, a taps, a siker dönti el a versenyt. De nincs is igazán verseny, mert mindenki nyer. A közönség önfeledten énekel, tapsol, ugrál. A zenészek fürdenek a jattban. Ezt az önfeledtséget, jó értelemben vett gátlás nélküli boldogságot kellene eltanuljuk. Szerda este van, nem is túl késő. Tele a hely. Száz ember biztos tombol a zongoristák körül. Nem is igazán részegek. Tízkor már ürül is ki a hely, másnap meló. Addig is, kiénekeltek magukból valamit. A közönség jókedve rám tapad és elmossa a magány érzetemet.

 

Másnap csütörtök. Másfél napom marad, hogy elbúcsúzzak az Egyesült Államoktól, és felkészüljek a következő időszakra, Costa Ricára. Reggel elmegyek futni. Akaratlanul is az elmúlt hetek fragmentumai pörögnek az agyamban. Később a tengerpartra megyek. A buszon ismerkedem össze Simonnal. Simon német, itt tanult San Diego-ban, azóta jár vissza. Itt vannak a barátai, a szállásért nem kell fizetnie. Ismer mindent a partvidéken. Ahogy ülünk a tengerparton, kérdéseivel végigvezet újra a Bostontól San Diego-ig tartó utamon. Minden érdekeli. Ha egyedül utazol, idegen emberekkel olyan mélységű gondolatokat kell megosztani, amiket otthon a legjobb barátaiddal szoktál. De most ők nincsenek itt. Fél óra, óra alatt éveket fejlődnek ez az utazós kapcsolatok. Örülök, hogy az utolsó napomon vele találkoztam. Ő tehát az előző este hiányolt társaság.

Hirtelen lesz este. A nap megy el. Egész nap nem ettünk. A kedd és a csütörtök San Diego-ban a tacóról szól, taco Thuesday, és taco Thursday. Mexikó itt van egy karnyújtásnyira. Tijuana csak pár kilométer. Úristen, ha lenne még egy napom, már csak a dal miatt is átmennék. Simon hülyének néz.  Nem tudja, hogy a latin rumli más, mint az USA rumli. A tacót három dollárért adják, ami a rákos, halas, tengeri herkentyűs tacó estében különösen jutányos ár. Borzalmasan éhesek vagyunk, szótlanul nyomjuk magunkba az ételt. Én hármat, ő azt hiszem ötöt eszik. De ki számolja.

Késő van már, éjszaka. Nem járnak a buszok. Überrel megyek haza. Ahogy hajtunk keresztül a kihalt San Diego-n, hirtelen megcsap egyfajta nosztalgikus szomorúság. Mennyire hiányozni fog minden! Nemcsak a jó élmények, hanem a vegyesek is. Megbízhatatlan, szentimentális érzés, de még a Greyhound is hiányozni fog. Azok a bőrülések beleették magukat a bőrömbe! Hiányozni fog az amerikai emberek harsány jókedve és tettetett optimizmusa, az az erőszakosság, ahogy feltúrják kérdéseikkel a magánéletemet. Soha nem bántottak meg, soha nem éreztem otrombának őket, és ami a legfontosabb, mindig megkaptam tőlük ezt a nagyon tipikus amerikai bátorítást, good for you.

Be se kell, hogy hunyjam a szemem, tudom, hogy Amerikáról a vonaton, buszon eltöltött órák fognak már örökre az eszembe jutni, és a soha véget nem érő préri, ez az elképesztő pazarlása a térnek! Nincsenek városok, nincsenek utak, nem tudod megmondani melyik évszázadban vagy. A préri színe és összetétele az éghajlattól és a napszaktól függően változik. Soha meg nem lehet unni.

főcím
Ez a kép és a visszatükröződés

És persze a tanulság, a tanulság, mindig az a legfőbb kérdés. Azt hiszem az igazi tanulság csak pár hét múlva mutatkozik meg, mikor leülepszik az élményanyag és elpárolog a felhangoltság. De azt már most tudom, itt a San Diego-i sötét éjszakában, hogy borzasztóan hálás vagyok az elmúlt másfél hónapért. Ahogy a hátsó ülésen az arcomba kapom ezt a kellemes, magas szabadságfokú kaliforniai levegőt, úgy járja át egész testemet, tetőtől talpig a hála lubickoló érzése, és az a megváltoztathatatlan érzet, hogy minden úgy volt jó, ahogy történt, és nem is sikerülhetett volna máshogyan, tipikusabban az én amerikai utam.

Epilógus az amerikai út végére

Hogyan fogunk átsétálni egy másik regénybe? Hogyan költözünk át Kerouac Útonjából a Dzsungel Könyvébe, például? Nehéz kérdés.

Kell lennie  valami alkímiai együtthatónak, valami univerzális féreglyuknak, ami átröpít egyik világból a másikba. Ezen a péntek délelőttön elképzelni sem tudom, hogy létezik olyan repülőjárat, amely hét óra alatt átrepít a földnek arra a sarkára, amelyet második otthonomként ismerek. Izgatott gyomorral lépek a légitársaság check in pultjához. Nem lehet csak úgy, ilyen egyszerűen világot ugrani! Biztos van itt valami félreértés. Nem jó a dátum, nem jó a repülőjegy. Nem is Costa Rica San José, hanem Kalifornia San José, ahová megyek… Felmutatom az útlevelem. Nincs itt semmi félreértés. Elveszik a hátizsákom. Kiadják a beszállókártyámat. Azt hiszem ennyi. Rezzenéstelen arcot vágok. Csak akkor tör ki belőlem egy hangos kurjantás, röhögés, triumfálás, mikor hátat fordítok a United légitársaság pultjának. Ezt nem hiszem el, ez tényleg megtörténik, nem hallucinálok. Megyek Costa Ricába! Én vagyok a legboldogabb ember a világon…

SD repülünk

 

És még egy fontos hír! Elindultam az Allianz  ( www.allianz.hu) blogversenyén, úgyhogy készüljetek, mert lehet majd rám is szavazni. 🙂

 

Reklámok

2 hozzászólás Új írása

  1. B.Dini szerint:

    Új földrész,új hangulatok,papagájok a fán(?)utazzunk akkor Nórikával tovább,hiszen most már jobb a kedve!

    Kedvelés

  2. Zoltan Mak szerint:

    Great Writing mindamellett hogy sok mindent maskepp latunk. En itt elek Te latogato voltal!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s