Telihold és jószerencse – Flagstaff

Lamy azért olyan komfortos, mert tudom, hogy a számkivettetésem hamarosan véget ér, és a jó öreg Amtrak társaság már olyan megszokott vendégszeretet élvezhetem Lamy és Flagstaff között hét és fél órán keresztül. Hogy boldogságomban legyen egy kis fekete folt, valahogyan ezen a vonaton hiánycikk a wifi szolgáltatás. Így lettem kiszolgáltatva az offline világnak. Mindegy. Kárpótol a panoráma kocsi, ahol a székek szembe vannak fordítva az ablakkal, hogy full totálba kapjam Arizona vörös szőnyegét. Nem is megyek a kijelölt helyemre, bármennyire erőlteti a kínai kaller, megrántom a vállamat, és inkább elterpeszkedek a kényelmes ülésben. Előveszem az Arizona könyvet, éppen ideje már, hogy kitaláljam, hogyan lesz az Grand Canyon túra, hogyan fogok én a kanyonban aludni…

arizona 4
Átmenet Új-Mexikó és Arizona között

Mellettem egy középkorú fekete férfi ül. Kiköpött Morgan Freeman. Épp, hogy kinyitom a könyvet, belekérdez.

-Arizona, nice!

Ha beleállsz a reakcióba, kínzóan jön a következő kérdés, honnan jössz, mennyi ideje, mit láttál, miért egyedül. Vég nélkül. De az ember udvarias, tűri, hogy idegenek faggassák. Meg aztán Robbiet, – mert így hívják a középkorú fekete férfit, – valószínűleg soha nem fogom elfelejteni.

Robbie elmeséli, hogy Chicago-ból jön, édesanyja temetéséről. De nincs semmi baj, mert már kilencvennégy éves volt a mama. Most majd neki kell vigyázni a lányokra. A lány testvéreire, a nagynénikre, arra a megszámlálhatatlanul sok nőre, akik a családban vannak. Már lassan két napja ül a vonaton, már nem tudja, mihez kezdjen magával, járkál fel-alá, kinyújtóztatja a lábait, iszik egy sört, semmi sem segít. Semmi nem hozza vissza a mamát.

Mikor mesélem a történetem, minden második mondatnál csóválja a fejét. Néha kínjában felnevet. Ez őrület, mondja. Hogy egyedül utazom, ebben az országban… Hogy a Greyhounddal közlekedek, hogy a Grand Canyonban szeretnék aludni. Annyi őrült van ebben az országban, arról nekem fogalmam sincs… Hogy Los Angelesbe is akarok menni? Felejtsem el Los Angelest. Vagy, ha van ismerősöm ott, kérjem meg, jöjjön ki értem az állomásra. Los Angeles nem embernek való hely!

Elgondolkodtat minden szava. Tudom, hogy ez az ember, jót akar és őszintén aggódik. Aztán tudom azt is, hogy van egy ilyen ember típus. Aki mindig aggódik, és minden új dologban a veszélyt látja, mely megbénítja a cselekvésben. Lehet, hogy Robbie ilyen ember. De nem szabad ítélni elsőre.

Nemsokára feláll, telefonja van. Jelzi, hogy visszasétál a helyére. Elköszönök tőle. A vonat már Arizonában jár. Az államhatárnál a sivatag egyszer csak átvált vörösbe, szinte minden átmenet nélkül. Utazunk a semmiben. Nincsenek városok. Nincsenek emberek. Nincsenek fák, nincsenek állatok. Néha párhuzamosan egy út fut mellettünk, azon autók, álmos, unott sofőrökkel. A sivatagban unalmas vezetni. Az ember irányban tartja az autót, mereven néz előre egy pontra, mely, mint déli báb, soha nem kerül közelebb. Én csak a fényképezőgépemmel igyekszem valahogy lezárni a tájat és megőrizni örökre.

arizona2
Nem lehet valóság

Kisvártatva megzavar ebben az elmélyült cselekményemben a kínai kaller és visszazavar a helyemre, mert ellenőrizni akarják újra a jegyeket. Nem kis meglepetéssel veszem észre, hogy az eredeti helyem is Robbie mellé szól. Ennek így kellett lennie, it’s meant to be, mosolygok magamban. Leülök mellé, áradozok a tájról. Robbie felnevet. Csak kövek és por! Mutatom neki a képeket, elismerően bólogat. Ez van kint? – kérdezi. Bólogatok. Nyilván tudja, csak viccel. Visszamegyünk a panoráma kocsiba, kicselezzük a kínait. Robbie hoz magának egy sört.

arizona3
Valakinek a földje, azért van elkerítve

Mesélni kezdi, hogy Flagstafftól délre lakik, majd a felesége eljön elé az állomásra, a kis unokával, – mutatja is a kislány képét – még két óra autóút hazáig, éjfélnél előbb, nem lesz otthon. De akkor is vesz majd  egy fürdőt, és utána megvacsoráznak együtt. Mit fognak vacsorázni? Hát, nem tudja, de reméli, hogy valami csípős, meleg levest, azt szereti. Nem dolgozik egész héten, talán elmennek San Diego-ba. San Diego csodálatos, mert ott vannak a pálmafák. Ezt többször is elmondja. Úgy mondja, mintha máshol nem lennének pálmafák. El kell nekem is mennem majd San Diegoba, hogy megértsem, miről is beszél. Mit jelentenek valójában a San Diego-i pálmafák. Hiába mondom neki, hogy New Orleansban is vannak pálmafák. Mutatom hozzá a fényképet is. Csóválja a fejét, ne mondjam neki New Orleanst, az is őrült egy hely. Ott is egyedül voltam? – kérdezi. Mondom, hogy sose vagyok igazán egyedül. Nem akarom teljesen lelombozni. Nem akarom, hogy miután hazaér, és a fürdő és a csípős leves után álomra hajtja a fejét, még értem is aggódnia kelljen. Nem elég neki a sok lánytestvér és nagynénik, még majd ezért a szerencsétlen magyar lányért is aggódni fog. Mielőtt leszállunk, megölel. Megígérem neki, hogy biztonságban leszek, megkérem nyomatékosan, hogy ne aggódjon. Hangosan nevet, mintha átlátna a szitán. Hangosan nevet akkor is, mikor meglátja feleségét és a kisunokáját. Robbie a boldog ember. Még így is, nemrég meghalt anyukával a háta mögött, Robbie az igazi, elégedett, boldog ember. Így ég bele a fejembe.

Meg kell várjam, míg a vonat áthajt Flagstaffon, mert a sínek túloldalán van a hosztelem. Éjszaka van már, elmúlt tíz óra. Egészen elképesztő fényt ad ki magából a nagy telihold. El sem hiszem. Csak nekem van a világon ekkora szerencsém, hogy nagy hold alatt alhatok majd nem sokára a Grand Canyonban. Hogy arra miképpen fog sor kerülni, még magam sem tudom a választ, de már előre triumfálok ritka nagy szerencsémen.

vonat flagstaff
Érkezés Flagstaffba

A város és a hosztel első pillanatra befogadó. Triplázza a szerencsémet, hogy mosni is tudok. Miközben a folyosón a ruháimat rendezgetem, – amit nem tettem Washington óta, – bekapcsolódom a többi lakótárs sztorizásába. Mindenki elképesztően jó fej. Egy szőke, hosszú hajú srác álmosan dugja ki a fejét a szobából, ki van Budapestről? – kérdezi. Előadja, hogy az édesanyja nemrég költözött Sukoróra! Többszöri próbálkozás után sem tudom kiejteni magyaros ízzel Sukoró nevét, csak ezzel az amerikai felhanggal. Röhögünk. Teljesen elhülyültem.

Másnap, ráérősen, mégis valami isteni erővel vezérelve tervezem a Grand Canyon-béli túrámat. Mintha valami láthatatlan kéz vezetné minden tettemet. Délutánra már kész a terv, megvannak az eszközök.

Az álmom az, hogy a Grand Canyon belsejében alszom. Tehát nem a tetején, ahol a turisták ténferegnek, hanem lent, mélyen az aljában, ahová nem lehet kocsival eljutni, csakis gyalogosan. Van ott egy kemping, Bright Angel Campground, ez a neve. Két ösvény vezet lefele, a nehezebbieken megyek le, a könnyebbiken fel. Ez rendben van. Flagstaffban lehet bérelni sátrat, hálózsákot. Veszek egy kisebb túrahátizsákot, katonai hátizsák, jutányos áron. Ez is isteni jel. Már csak engedély kell a Nemzeti Parktól a lenti kempingezéshez, ezt négy hónappal korábban meg kellett volna kérjem, de hát mit tudtam én négy hónappal ezelőtt, hogy itt leszek! A telefonba elmondom, hogy Magyarországról jöttem, és nem terveztem időben ez hiba tudom, erre a nő azt feleli, ha holnap korán odamegyek, kaphatok engedélyt. Már csak egy sátorhelyre lesz szükségem a Déli Peremen (South Rim) és akkor semmi nem tántoríthat el.

Egész nap két méterrel a földfelszín felett lebegek. Éjszaka nem tudok aludni, annyira boldog vagyok. Izgulok, hogy minden sikerüljön. Érzem, hogy minden rendben lesz. Meglesz az engedély. Az első éjszakát a peremen töltöm. Másnap lemegyek. Lent éjszakázom a mélyben a folyóparton, harmadik nap feljövök, és ha minden jól megy, harmadik este már újra Flagstaffban lehetek, ha isten is úgy akarja. Hogy mindezt egyedül kell megvalósítani, az még egy izgalom faktor, de ez nem tántorít el. A hosztelben mindenki bátorít, a helyi túravezetővel átnézzük többször is az útitervet. A hátizsákom bepakolva, benne a sátor, hálózsák, élelem három napra. Négy liter víz, csak az üres palackok miatt fontos per pillanat. Fejlámpa. Telefonok, töltők, pótaksi. Nincs váltóruha. Így is nehéz a csomag, de tudom, hogy meg tudom csinálni, mert elképesztő erővel vár a Grand Canyon.

Reklámok

4 hozzászólás Új írása

  1. B.Dini szerint:

    Megérkezett Flagstaff és jön a Grand Canyon,a vonatból sztyeppe látszik,a látványt Freeman enyhíti,közeledsz az ultracivilizáció felé,a Szigetre érkező hordák törik a borospalackokat a kert kerítésén,fentről Schwindli ugatja őket,persze ilyenkor Andy fiam érkezik.
    Esküszöm hiányzol már!

    Pussz,pussz!

    Dini

    Kedvelés

  2. Szokolay Zsolt szerint:

    Most még megvárom a kanyon-kalandod, aztán elmesélem az enyémet. Klassz, hogy rátaláltam a blogodra. Élvezem. Nyomjad! Ja, és vizet, vizet, vizet – minden mennyiségben vigyél magaddal!

    Kedvelés

    1. Goodaysblog szerint:

      Köszi Zsolt! Milyen volt a te Grand Canyon kalandod?

      Kedvelés

  3. Bartal Anna maria szerint:

    A hosszú hajú szökét üdvözlöm Sukororol…tenyleg lakik itt egy amerikai no?????

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s