Itt ülök Lamy-ben, várom, hogy érkezzen a Southwest Chief fenséges elnevezésű vonat, mely Chicago-Kansas-Los Angeles vonalon közlekedik, tehát a régi 66-os út vonalát követi. Óriási izgalom. Lamy-ben egyébként sehol semmi, egy-két építőmunkás a lóg pályaudvaron, meg egy másik hátizsákos lány éppen ebédel valami jól kinéző salátát.

Itt ez a pad, jó kilátás nyílik a hegyekre. Nagyon boldog vagyok, hogy megyek végre Arizonába. Legszívesebben visonganék jókedvemben, de azt lehet, a környezet nem venné jó néven. Így is furcsán néznek, hogy a semmi közepén kinyitottam a laptopomat.

Itt az árnyas fák tövében, a festői szépségű, és kihalt Lamy-ben az alábbi gondolatsorozat rohant meg, folytatva egy korábbi gondolat csökevényt.

A magyar fickókkal általában nem történik semmi. Ezzel szemben a magyar lányokkal mindig történik valami. Ezeknek a történésnek pedig legalább két dimenziója van. Az, ami történt, és az, ami tulajdonképpen történt, tehát az, ami az alaptörténés mögött volt. (Karcsi meghúzta a hajam, de ezt azért tette, mert szeret) A magyar lány ebben a kettős moziban él; az alaptörténésben és a mögöttes jelentésben, amit már-már el is fogad valóságnak. Karcsi szereti őt.

Az alapvető gond, hogy ezt várja el a magyar sráctól is, hogy ilyen absztrakciós képességgel rendelkezzen, és mesélje el a napját. Teljesen érthető, ha kapott válasz kiborítja. Mert a válasz, mindig ugyan az: semmi. És mivel ugye a mozi mindig kettős, a lány, már a következő lépcsőfokon van, nem hisz a fiúnak, hiszen tudja, hogy a világ nem ilyen. Tehát a fiú valamit elhallgat, valamit nem akar elmondani. Abba már belegondolni sem merünk, mi az, amit elhallgatni akar.

Nem akar az elhallgatni semmit. Csak míg a magyar lány a történések maximumában él, addig a magyar fiú a történések minimumában.  A férfi elmegy sörözni a haverokkal, akkor az egy sörözés a haverokkal, személyi és helykoordinátákkal kiegészítve, de ezt is szigorúan csak kérdésre. Hasonló esetben a lánnyal rengeteg mindig történik. Az alaptörténet, a mögöttes történet, és a történhetett-volna-meg-nem-történés, ami néha olyan valóságos, mintha megtörtént volna.

Van a magyar férfiaknak ez a bűvös, majdnem misztikus férfi baráti köre, amelyekbe lányok nemigen nyerhetnek bebocsátást. A férfi aktuális párkapcsolata meg végképp nem. A magyar lány rendre féltékeny ezekre a körökre, mert azt gondolja, hogy itt történik az a bizonyos második történet, amiről a fiú otthon nem beszél. Az igazi történet, ami az ő férje, fickója, valakije. Hát nem. Nem, itt sem történik. Mert nincsen második történet.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar férfiak egy dimenziós lények lennének, (NEM, NEM, NEM!) hanem csak azt, hogy van egy alapvető kommunikációs konfliktus a két nem között.

-Azt hittem gondoltál valamire – mondja a lány

– Nem, pedig nem. – adja válaszba a fiú.

-Azt hittem azért kérdezed, mert gondoltál valamire.

-Ha gondoltam valamire, mondtam volna.

-Jó, de nem kell így beszéljél velem.

-Te beszéltél így velem, hogy gondoltam-e valamire.

Tessék. Here we go. Hogy ennek mi köze van Lamy-hez, nem sok.

Alig száz évvel ezelőtt postakocsik jártak erre és útonállók szedték áldozataikat. Nem maradhattak sokáig, mert akkor sem volt itt senki, akit ki lehetett volna rabolni. Itt működött Jean-Baptiste Lamy misszionárius iskolája. Nem véletlen a névazonosság.

Most is csak addig van itt élet, amíg a Chicago felé tartó vonat elmegy, rá egy órára, pedig a Los Angeles fele tartó. Az univerzumok találkozása lezajlik egy óra alatt. A többi óra, pedig csak rest of the day, kit érdekel.