Hey y’all! – New Orleans

A Mississippi messzi földről összehordott ide mindent a deltába. A szubtrópust, a kreolokat, a jazz zenét, a hajdani rabszolgák leszármazottjait, ezek törzsi babonával átitatott keresztény vallását, a vudut, ezt a furcsa ízű helyi konyhát a cajunt, majd az alkoholt, sztriptíz bárokat, és már meg is telt a Mississippi deltája ezzel a mocsárral. A Bourbon street felső, Canal street felöli vége bűzlik az alkoholtól, és az olcsó prostitúciótól. New Orleans baljós sötét energiáit mutatja itt, mint minden város, ahol valamit túlzásba vittek. A második napon azt hittem, hogy nem bírom ki itt a hét végéig. Mire a hétvége eltelt, azt éreztem, legszívesebben örökre itt maradnék. Mert minden ismerős volt. New Orleans nem Amerika, lélekben közelebb áll Nápolyhoz, vagy a Costa Rica-i Limonhoz, mint a tőle pár kilométerre eső Baton Rouge-hoz. New Orleans a karib világ fővárosa és kész. Tehát otthon voltam.

De ezt nem rögtön érkeztem. Megint a szokásos jelenet volt. Sötét éjjel, visz az über valami ismeretlen helyre. Furcsa, hurrikán sújtotta házak. A savannah-i gazdagság után elképesztő kontraszt. Közben kérdezem, hogy mi van az előző esti lövöldözéssel. Három rendőrt lőttek le a város különböző pontján. Ő már nem figyel erre, annyira mindennapos dolog ez. Próbálom ráerőltetni azt a mondatot, hogy mindez csak Francia Negyeden kívül történik. De, valahogy nem akarja kimondani, nyilvánvalóan azért, mert nem igaz.

A hosztelben szombat esti pörgés van. Mindenféleképpen ingyen sört akarnak rám tukmálni. A sör még ingyen sem kell. Elit európai. Éhes vagyok, de úgy érzem, hogy a szegénynegyed közepén vagyok. Mégis éhesen nem fogok elaludni a közös hálóteremben. Összeszedem minden bátorságomat, és kitipegek a sötét utcára. Azzal bátorítom magam, hogy még csak fél tíz van, korai még az idő. Rögtön leszólít egy latinó, hogy mit keresek, de annyira meglepődik, hogy spanyolul szólok vissza neki, undok modorban, hogy eloldalog. Két sarokkal odébb fények vannak. Belépek. Kicsit lepusztult dekor, átlagos fejek, fiatal pincérlány, akin meglátszik az éjszakai élet. Hey doll, what you want, kérdezi. Ezt cukiságnak fogom fel, és leülök a bárpulthoz és merészkedem egy sajtos szendvicset rendelni elvitelre. A sajtos szendvics mellé adott sült krumplit ezúttal még hátrahagyom a hosztel-lakó arcoknak, akik mint keselyű, rávetik magukat a zsákmányra.

Csak másnap, nyolc órás mély alvás után láttam meg, hogy a szegény negyed nem szegénynegyed, és hogy tulajdonképpen, megint nagy szerencsém volt. Nagyon érdekes az utazók istene. Egyetlen szállást sem foglaltam le otthonról, csak ezt az egy New Orleans-it, a magyar hangzású Kerlerec streeten. Pedig mit tudtam én akkor még a Frenchmanről, meg a Bourbon streetről. Valahogyan, ösztönösen – mondanám, hogy szerencséből, de ez nem csak szerencse volt – a legtökéletesebb környéket választottam. Csendes környék, színes házak, verandák és teraszok.

karosszék
Az ember úgy érzi, ezekben a házakban, ezekben a karosszékekben le tudna élni egy teljes életet

Minden olyan, mint a karibi vidék; a házak, a levegő, a szemétnek a szaga. A lumpen emberek délelőtt is kóvályognak az utcán. Csak éppen a zene más! Ez volt az első, aminek utána akartam járni. Hallgatni. Igaz-e a legenda? Rövid kutatás után már tudtam, hogy az igazi zenészek, és a régi New Orleans-i hangulat elhagyta a Bourbon streetet és átköltöztek a kicsit csendesebb, pár blokkal arrébb lévő Frenchman streetre. A helyiek így mondták: a turistákat bezártuk a Bourbon streetre, hogy ne zavarjanak minket a mulatásban. Ami persze így nem igaz, mert a Frenchman streeten is akadtak bőven turisták.

Itt zenélnek tehát ezek a világszínvonalú zenészek, nyomják a jazzt, a bluest, legtöbb esetben nincs belépő, venni kell egy italt a bárpultnál, borravalóból élnek, de nem panaszkodnak, nyomják, ami belefér. Egy show 3-4 órán keresztül eltart.  Nézem ezeket az idősebb jazz zenészeket, és az jut az eszembe, hogy a Rolling Stones is úgy lett Rolling Stones, hogy eljöttek Amerikába, és találkoztak az öreg mesterekkel, akik művelték a tradicionális jazzt és bluest, és az öt londoni gyerek eltanulta tőlük, és egyfajta pop zenét csinált belőle. Nincs ezzel semmi baj, csak tudni kell.

frenchman
Ezek a srácok minden este kint vannak, nyomják

A napok látszólag egyformán teltek. A késői fekvés miatt nehezen indult az élet. Napközben a város különböző részein sétáltam, hol egyedül, hol társasággal. Reggel sütött a nap, tizenegykor elkezdett esni a meleg eső, ami abba maradt kettőkor, de az ég még felhős maradt. Kellemes időjárás volt. Voltunk temetőben, villamoson, a City Parkban (Városliget) aligátort lestünk, csellengtünk a Francia Negyedben. Az ország első afro-amerikai templomában éppen a mise végére estünk be, pont a templomi happy hour-ra, éppen az áldozásra, jutott egy korty vörös bor is, bevallom jól is esett. Voltunk Lee Harvey Oswald kocsmájában, ahol Oswald a New Orleans-i elit megbecsült tagjával, Clay Shaw-val és más gyanús alakokkal szövetkezett, hogy megölje az Egyesült Államok elnökét, John F. Kennedyt, legalábbis Jim Garrison, az akkori lousianai főügyész ezt állította. Jim Garrison a pert rekordidő alatt elvesztette, de az én elmémben, már csak az ő teóriája szerint égett be JFK halála. Az ember elméje érdekes egy szerkezet, nem a tényeket fogadja el valóságnak, hanem az azokról alkotott szubjektív élményeket. Ezért olyan sokszínű a világ! Szóval nekem New Orleans Jim Garrison konspirációval átitatott városa!

canal street
Canal street. Most az egyszer kék az ég. 

Egyik nap Tremébe mentünk, mely hajdan a Tremé család ültetvénye volt. Közel esik a Francia Negyedhez, de többnyire a szegény, fekete lakosság lakja. Utazótársam, Sarah leplezetlen boldogsággal ámult-bámult végig a szegénynegyeden, – mely inkább csak a Francia Negyedhez képest volt az, nem volt gettó – úgy érzem, itt szeretnék élni, kurjongatta, és egy-egy talponálló bejáratától úgy kellett elrángatni, mert mindenképpen barátságot akart kötni egy-két helyi sittes alakkal, ami aztán meg is történt vele, csak egy-két órával később. Szóval a Tremében Dookie Chase éttermét kerestük. Az éttermet maga Dookie Chase alapította 1941-ben, abból az okból, hogy a Francia Negyedben fellépő jazz zenészeknek a fellépés után legyen hol enniük. Mert, mondanom sem kell, hogy ezek a fekete zenészek felléphettek a fehér kocsmákban, de enni már nem ehettek ott. Ezért mentek Dookie Chase-hez. Mára Dookie Chase „az étterem”, ha déli kaját akarsz enni. Mikor Obama New Orleansba jött, ő is itt evett, és nem azért mert nem ehetett volna máshol! De evett itt a fiatal Bush is, és még rengeteg más celebritás. Maga az egész sztori szürreális volt. Nagyon éhesek voltunk, nagyon sokat sétáltunk az esőben, hogy megérkezzünk. Beléptünk, és óriási tömeg fogadott minket, méghozzá a legvadabb figurákkal. Túlsúlyos feketék és nőik, kilós arannyal a nyakukban, ékszerek, műhajak, menő táskák, menő cuccok. Nyilván az övekben stukker, vagy nem, de az biztos, nem hétköznapi munkával keresték ezek az emberek a napi betevőjüket. Úgy volt, hogy nem kapunk asztalt, és elkergetnek, de aztán megsajnáltak minket, két vékony, fehér lányt, akik esküdöztek, hogy a konyhán is szívesen ellesznek. Megfordult a világ a negyvenes évek óta! Fél óra után, beengedtek minket a paradicsomba, ahol ötezer forintnyi összegért, all you can eat volt. Összeszűkült gyomrom nem vette az akadályt olyan jól, de azért elég sok rántott halat, ráksalátát, okra levest, töltött zöldpaprikát, coleslawt sikerült benyomni, na meg persze a Dél elmaradhatatlan desszertjét a coblert.

Az esték, az esték. Azok pedig úgy történtek, ahogy az esték New Orleansban történni szoktak. Az ember elmegy a jazz klubba délután ötkor, aztán éppen csak egy pillantásnyi idő telik el, és máris hajnal van. New Orleans egy rabbit hole. A zene elképesztő, az emberek kedvesek, nyitottak, vendégszeretők. Mindenki várja, hogy a véletlen elsodorja, valami nem is olyan véletlenszerű helyre. A kalandba, a meglepetésbe, új de, mégis ismerős helyekre.

Reklámok

Egy hozzászólás Új írása

  1. Dénes Biedermann szerint:

    Alig várom a következőt,bár gyanítom,közeleg a visszaút!

    Most itt is trópusi idő van,fülledt,naponta esik,

    Puszi,sok.

    Dini

    2016. július 21. 16:39 goodaysblog írta, :

    > Goodaysblog posted: “A Mississippi messzi földről összehordott ide mindent > a deltába. A szubtrópust, a kreolokat, a jazz zenét, a hajdani rabszolgák > leszármazottjait, ezek törzsi babonával átitatott keresztény vallását, a > vudut, ezt a furcsa ízű helyi konyhát a cajunt, majd a” >

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s