Az utazás nem nyaralás

Az elmúlt harmincegy-két órát buszon és buszpályaudvarokon töltöttem, úgyhogy engedjétek meg nekem, hogy később mondjam el a Mississippi mocsaras deltáját, és előre vegyem azt, amin az utazás alatt gondolkodtam. Egyébként is, most már több mint egy hónapja utazom, úgyhogy az idő megérett a bölcselkedésre!

Mióta eljöttem otthonról kapom a kedves jókívánságokat, jó pihenést és jó nyaralást kívánva. Nem rögtön kezdte el birizgálni ez az agyamat, hanem szépen, fokozatosan. Valahogy sántított ez az egész. Mert az utazás, nem egyenlő a nyaralással, és nem, egyáltalán nem érzem azt sem, hogy pihentető lenne. Sőt.

A nyaralás, az, amikor az ember kényelmes körülmények között, magától az időt és adott esetben a pénzt sem sajnálva, mi a fene, egyszer nyaralunk felkiáltással egy behatárolható, viszonylag szűkebb időtartamot otthonától eltérő helyen eltölt. Könyvet olvas, fekszik a napernyő alatt, étterembe jár, kirándul, gyönyörködik, egyszóval jól tartja magát. Legtöbb esetben nem lakik rosszabb körülmények között, mint otthon – különben ugye nem lenne pihenés – és persze igyekszik nem megvonni magától semmit.

Ehhez képest az utazás, egy sokkal gyötrőbb, összetettebb folyamat. Sok jegyében megegyezik a nyaralással, van itt is bőven gyönyörködés, és kirándulás, de talán a kimenet, a végcél más. Nem a pihenés, hanem a megtapasztalás.

A jelen helyzetre ezt lefordítva, nyilvánvalóan nem élhetek azon a megszokott, jó színvonalon, mint otthon élek. Nem engedhetem meg magamnak anyagilag, hogy úgy aludjak, úgy egyek, mint otthon. Tehát nem nyaralok. Nyilván ezt az áldozatot a hosszú utazás kívánja meg, no meg az, hogy Amerika drága ország, a Magyarországon megkeresett pénz pedig rendkívül keveset ér (sajnos nemcsak itt). Harmadszor pedig – és talán ez a legfontosabb – nem biztos, hogy hotelszobákból ismerszik meg legjobban egy ország, egy kultúra.

Ez a hétköznapok nyelvén úgy néz ki, hogy elsőként a költséghatékonysági szempontok szerepelnek. Hosztelekben alszom – már ahol van – ilyekor is több emberrel egy szobában, van, hogy vegyesen vagyunk fiúk-lányok, van, hogy csak lányok. Van, hogy nehéz esetek a szobatársak, tehát hangosak, de általában mindenki nagyon cool, ugyanazok a szándékok vezérlik őket, mint engem. Aztán valahogy mindig sikerül eltelnie az éjszakának, sőt van úgy, hogy gyorsan nappal lesz, ami azt jelenti, hogy jól aludtam. Hosszú távon, az USA-ban csak ez a megfizethető. Más lenne a helyzet Dél-Amerikában, ott ugyanezért a pénzért 30-35 dollár már szobát kapok, fürdővel. Persze akkor is más lenne a helyzet, ha valaki velem lenne, de nincs.

Sajnos itt is vannak olyan városok, ahol nincsenek hostelek, például Savannah- ban kénytelen voltam drága motelszobába invesztálni, de nyilván nem bánom, mert így lehetőségem volt magam lelkileg, testileg utolérni. Ezen kívül hozzá kell tenni, hogy egy-két kedves ember jószívűségének köszönhetően voltak helyek, ahol ingyen szettelhettem, csodálatos, királyi pompában.

Cuccok. A táskámból élek. Sehol nem tudom a cuccaimat rendesen kipakolni, a mosásról nem is beszélve, szerintem a futóholmim valahol az alsó egyharmadban berohadt már.

Evés. Nyilvánvalóan sokkal kevesebbet és sokkal rosszabb minőségű ételeket eszem, mint otthon, szendvicset, pizzát, olcsó ételt. Mellé nyomom a vitamint. Nincs éttermezés, piacos kaja van, bolti kaja van, nincs fine dining. Bulizás nincs, mert itt olyan, mintha még mindig tartana az alkoholtilalom, olyan drága az ital (egy pohár bor 6 dollárnál kezdődik). Jó, ebben is volt kivétel, mert New Orleansban egyszerűen nem lehetett mit csinálni.

Szabadidő. Azon kívül, hogy az ember megpróbálja a lehető legtöbbet megtapasztalni a helyszínből, amit meglátogat, folyamatos tervezésben is van. Mivel otthon nem volt pillanatnyi időm sem utána olvasni, utána nézni mi a helyzet, itt kell mindent megtenni. Ezért is élvezem ezeket a hosszú busz vagy vonat utazásokat, mert minden szempontból utol tudom magamat érni. Ennek megfelelően sok szabadidőm még nem volt. Több könyvet is hoztam magammal, de még egyet sem sikerült elolvasni. Elfoglalt vagyok, na, tehát nem nyaralok.

Amerikában a tömegközlekedés nagyon nehéz ügy, mert mindenki repülővel vagy autóval jár. Nálam a repülő kilőve, még akkor is, ha nem lenne sokkal drágább, de látni akarom a tájat, hogyan változik, hogyan megy át a trópus sivatagba. Autó ugye elképesztő királyság lenne és lehet, hogy sokkal könnyebbé tenne mindent, de hát tíz éve nem vezettem. Ezért marad a pionír virtus, vonat, busz. Az alsóbb osztályok a vonaton utaznak, a kattant, félig csöves, csavargó, gyanús elemek pedig a buszon. Esküszöm nektek, hogy az életben nem láttam ilyen arcokat még sehol ekkora mennyiségben tömegközlekedési eszközön. Pedig ugye mind Panamában, mind Nicaraguában voltak vidám élményeim, de ott legalább emberszerű lények ültek körülöttem. Most már értem, hogy miért óvtak a Greyhoundozástól, de szerintem ennek külön bejegyzést szentelek inkább.

new york vonat.JPG
Ah, imádom ezt a képet. New York a vonat ablakból

Kényelem, biztonság. Nem tudom, hogy mások hogyan vannak vele, de amellett, hogy van bennem egy nagy adag kíváncsiság, sokszor enyhe félelemérzettel érkezem meg új helyekre. Valahogyan ezen az út során mindig sötétben sikerül megérkezni az idegen városba, ami a félelem-érzetemnek nem segített. Aztán ezen persze felülkerekedem, de hát akkor is, kell venni egy nagy levegőt. Az utazás állandó bátorságpróba is.

Idegen emberek. Tudom, hogy a látszattal ellentétes, de nem szeretek idegen emberekkel beszélgetni. Sem otthon, sem a világban. Valójában egy zárkózott ember vagyok, de ezt igyekszem titkolni. Utazásaim során azt tapasztaltam eddig, hogy az emberek sokkal jobbak, kedvesebbek, segítőkészebbek, mint azt az ember hinné. De van az emberben ez a félelem az idegentől, de hát ezt is le kell küzdeni.

Tehát az utazás, egy folyamatos komfortzónán kívüli lét. Utálom ezt a szót, mindenhol ezt hallja az ember, lépj ki a komfortzónádból! Néha olyan jó nem kilépni. De mindegy, mert én egy hónapja már azon kívül vagyok, ami ugye nem egy pihentető folyamat. Mindig résen lenni, figyelni a cuccra, az emberekre, a hosztel közös fürdőszobájában zuhanyozni, (talán ezt viselem a legnehezebben), közwc-k vonaton, buszon, koszos, gyűrött, nyirkos ruhákban járni, idegenek jóindulatában bízni, stb.

Mindegy. Nem panaszkodni akarok, csak azt akartam, hogy lássátok, hogy ahhoz, hogy az ember ilyen hosszan távol legyen, bizonyos áldozatokat kell meghoznia, különben nem megy. Persze mindez csekély áldozat a viszonzásul kapott élményekért cserébe. Nincs annál jobb érzés, mint megélni azt, hogy az álmok, a tervek megvalósulnak. Nagyon fontos, hogy az ember ne csak azokat az ígéreteket tartsa meg, amiket másoknak ígért, hanem azokat is, amiket magának.

Látni a naplementét a préri felett, ahol egykor Winnetou és Old Shatterhand lovagoltak, vagy a Mississippi partján meglesni Tom Sawyert és Huckleberry Finnt, miközben a festéket mossák le kezükről, és közben dohányt rágnak. Vagy ülni a buszpályaudvaron valahol Texasban csavargók között, ahogy Dean Moriarty, Kerouac hőse ülhetett, reménykedve, hogy egyszer megtalálja csavargó apját. Vagy New Orleansban az esőt nézni, és szinte egyszerre gondolni Tennessee Williams – szel:

„Don’t you just love those long rainy afternoons in New Orleans, when an hour isn’t just an hour but a little peace of eternity dropped into your hands.”

Mindezért nyilván megérni három napig nem fürödni.

Még egy utolsó dolog. Miközben nem tudom előre a terveimet, kiegyensúlyozottabban és nagyobb biztonságban érzem magamat, mint otthon éreztem. Az utazás bizonytalanságában van valami végzetszerűség, melyet mégis valami törvényszerűség övez. Meant to be. Talán van rá szó, úgy hívják, szerendipitás. Mikor az ember olyan dolgokat fedez fel, amit nem is keresett.

Ez így rendben van?

cosmos
Conrad Aiken amerikai költő sírfelirata, Savannah-ban

 

Reklámok

2 hozzászólás Új írása

  1. AM szerint:

    Ez nagyon igaz, és szép megfogalmazása volt mindannak ami a “felfedező emberben” lakik! Amikor minden jót kívánok neked, akkor elsősorban mindig arra gondolok, hogy épségben, egészségben érj oda és vissza! Vigyázz magadra és töltekezz!

    Kedvelés

  2. Dénes Biedermann szerint:

    Nórikám,bírd ki még egy kicsit,azoknál a barbároknál,aztán gyere vissza a kultúra bölcsőjébe,erkélyen hideg rosé. Pussz.D.

    2016. július 19. 5:17 goodaysblog írta, :

    > Goodaysblog posted: “Az elmúlt harmincegy-két órát buszon és > buszpályaudvarokon töltöttem, úgyhogy engedjétek meg nekem, hogy később > mondjam el a Mississippi mocsaras deltáját, és előre vegyem azt, amin az > utazás alatt gondolkodtam. Egyébként is, most már több mint egy hónapj” >

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s