Éjfél a jó és a rossz kertjében, Savannah

Úgy tűnik számomra, mintha a sztori be sem fejeződött volna. A történet kulcsszereplői már régen meghaltak, mégis, mintha ugyanaz a történet folytatódna nap mind nap Savannah-ban. Hogy milyen történetről beszélek?

Hát persze, hogy Jim Williams műkereskedő történetéről, aki a nyolcvanas évek elején lelőtte fiatal, alig tizenkilenc éves szeretőjét, Dannyt. A büntetőper majdnem tíz évig húzódott, és csak a perújrafelvétel eredményeként mentették fel Jimet. Láttuk a filmet, tudjuk, hogy mi volt a perdöntő bizonyíték; a rendőrök hanyagsága, hogy az áldozat kezét nem zacskózták be, csak akkor, mikor már a halottasházba bekerült. Így tehát a puskapor le is kerülhetett a kezéről, tehát nem zárható ki, hogy Jim mégis igazat mondott, és önvédelemből lőtte le Dannyt.

Jim is halott már, az öreg vudu varázslónő, Minerva is halott. Minerva is egyébként valós személy, de sosem lakott Savannah-ban, a férjétől tanulta a vudu mesterséget, és valóban Jim, sokszor elment hozzá Beaufortba, mert Jim, már csak ilyen ember volt. Az ügyvéd él még, pénzért bárkinek ad interjút. A szenzációs Lady Chablis is performál még, minden hónapban van fellépése, egyébként Floridában él és szegénynek nem szolgál túl jól az egészsége. Az egésszel semmi baj nem lett volna – mármint itt Jim homoszexualitásával – mondják a helyiek, ha nem költözteti azt fiút oda, abba szép házba. A fiúval csak annyi baj volt, hogy prostituált volt, a Mercer-ház pedig túl szép volt egy prostituálthoz. Ez bántotta őket egyedül. Mindenkinek megvan a maga teóriája az ügyről, az egyik, hogy Danny AIDS-es volt, és Jim ezért indulatában lelőtte őt. Az igazat úgy sem tudjuk meg, de egyébként is úgy tűnik, hogy ez a történet, csak csepp a tengerben, melyet John Berendt hangosított fel regényében, Clint Eastwood pedig filmben.

lady
Ki jön megnézni őt augusztusban? 

Nem csoda, hogy mindketten ihletre leltek a városban. A belvárosban lengedez valami misztikum. Az örökzöld tölgyeket, mellyel a történelmi belváros minden utcája és parkja tele van, sűrű, mohaszerű léginövény (Spanish moss) nőtte be, mint pókháló a régi bútorokat. A város tele van szellemtörténettel, egy egész iparág épül erre.

temető
A Bonaventura temetőben minden szellemtörténet igaz

Az embereken ül valami nyugtalanság, elvágyódás. Rettenetes meleg van, rendkívül magas páratartalommal. A spanyol moha benő mindent. Az ember nem tud semmit sem tenni. Egy dolog enyhíti a kínt, hogy New Orleanson és Las Vegason kívül Savannah-ban engedélyezett egyedül a közterületen való alkoholfogyasztás. Éjszaka sem tudnak az emberek aludni, helyette holdkórosan, műanyag poharakkal járkálnak, a poharakban jégkockák táncolnak, sűrű, olajos alkoholban, enyhítendő ezt a déli nyugtalanságot. Lehet, hogy tényleg szellemjárta a város és csak ez nem hagyja megnyugodni a lakóit.

fák
Ezek a fák eléggé valószerűtlenek

A helyiek megállás nélkül magukban beszélnek. Még könnyen megtévesztenek, ezért bele-bele kérdezek a monológjukba. Ez nem zavarja meg őket, mert készségesen beengednek a magukkal folyatott beszélgetésbe. Ezért talán könnyebb errefele barátkozni. De, lehet, hogy csak ez az, amit déli kedvességnek neveznek.

villa
Villák – az ember nem tudja, hogy az egészre vagy a részletekre figyeljen

A város híres szülötte Johnny Mercer, dalszövegíró, akit tizennyolcszor jelöltek Oscarra, amiből ugyan csak négyet vitt haza, egyet a Breakfast at Tiffany’s betétdaláért, a Moon Riverért. A világhírű dal zenéjét Henri Mancini szerezte, aki nagy gondban volt, mert Audrey Hepburn állítólag nem volt nagy énekes, és csak szűk skálán tudott énekelni, azon viszont tisztán. Szóval az ő tónusához igazította Mancini a dalt. We’re after the same rainbow’s end, waitin’ ’round the bend/ My huckleberry friend, moon river, and me. Mindig gondolkoztam azon, mi a csodát jelenthet a huckleberry friend, és mindig titkon bíztam abban, hogy csak lehet valami köze a déli vidék hőséhez, Huckleberry Finnhez. Savannah ebben a hitemben is megerősített, mert azt a szellemes választ kaptam, hogy ha a film főhőse Holly ismerte volna Huckleberry Finnt, biztos, hogy barátok lettek volna.

Mivel minden mindennel összefügg, még el kell áruljam, hogy Jim Williams abban a házban élt, ölt és halt, amelyet Johnny Mercer ükapja épített, ezért is nevezték Mercer-háznak.

Savannah álmos kisváros, mint Győr, akkora. A tengerpart húsz kilométerre, a legközelebbi nagyváros Atlanta, négyszáz kilométerre. Két napot töltöttem a városban, járkáltam fel-alá a régi házak és fák között, ücsörögtem ezekben az elképesztő hangulatú parkokban, egy Cadillac nagyságú biciklivel krúzoltam a kihalt utcákon. A bicikli feltűnést kelthetett, mert egy fekete nő megállított, hosszan csodálkozva nézte a biciklit, ami olyan szép, hogy biztos többe kerülhetett, mint kétszáz dollár. Úgy látszik kétszáz dollár volt számára az a lélektani határ, mely elválasztja egymástól a drága biciklit az olcsó biciklitől. Bevallom, nálam is az.

álmos kisváros
Az élet eltelik egy hosszú, unalmas délutánban

A harmadik napon már olyan melegem volt, hogy muszáj volt lemenni a tengerpartra. A buszmegállóban a padon ülve mellém szegődött egy fiatal lány, akivel a szokásos módon – azt hittem, hogy hozzám, pedig csak magában beszélt – kontaktusba kerültem. Végül az egész nap egy vele folytatott nagy beszélgetés lett. Beszéltünk mindenről; Badacsonyról, Liszt Ferencről, és a katonákról. Mire eltelt a délután, barátok lettünk. Miközben ezt írom, éppen őrá várok New Orleansban, megbeszéltük, hogy utánam jön, mert ő sem járt még a Mississippi deltában.

A tengerpart után, sósan, homokosan indultam meg Atlantába. Ez a baj ezzel az általam kitalált kis misszióval, hogy az amerikai tömegközlekedés elég nehézkes, főleg, ha eltávolodunk a partvidéktől. Ahhoz, hogy New Orleansba eljussak, kénytelen voltam Greyhoundra szállni, elbuszozni Atlantába, ott egy éjszakát megaludni, ahonnan reggel indult tovább a vonatom New Orleansba. Greyhoundon szinte lincshangulat volt, mert nem ment rendesen a légkondi, tehát tűrhető hőmérséklet uralkodott. A négy órás út alatt egy megállónk volt. Két dán lánnyal a mosdóban kezdtem el beszélgetni, döbbenten hallgatták az útitervemet. Elmeséltem nekik, hogy egész nap a tengerparton voltam. Megkönnyebbülten lélegeztek fel; hát ezért. Tükörbe néztem, láttam, hogy milyen tűrhetetlenül barna vagyok már. A buszon a két dán lányon kívül egy-két kattant, tetovált fehér junkie, egy szabadságos katona, nagytestű fekete nők apró tincsekbe font hajjal, mellettem egy kínai lány belebolondulva a telefonjába. Végül öt hosszú óra után érkeztünk meg Atlantába. Semmi kedvem nem volt Atlantához. Rossz érzésem volt az egésszel kapcsolatban. Csak túl akartam lenni rajta. Életem leghosszabb éjszakáját éltem meg a szállodában. Összesen nyolc órát töltöttem a szobában, alig jött a szememre az álom. Még ébren voltam, égett a lámpa. Olvastam valamit a telefonomon. Ekkor történt, tehát nem álmodtam. A TV hirtelen bekapcsolt, majd ki. De, nem csak ez volt, ami félelmetes volt. Nem volt semmi konkrét, csak az érzés, hogy ez az egész itt rossz. Vékonyak voltak a falak. Egész éjjel egy férfi beszélt önmagában, rekedt, részeg hangon, valamin megállás nélkül méltatlankodott. Senkinek nem mertem szólni. Féltem, hogy a recepciós válasza is csak annyi lenne, hogy a mellettem lévő szobában nem aludt egy árva lélek sem.

Reggel, mikor felszálltam a vonatra, és Atlanta már múlttá lett, csak akkor éreztem magam újra biztonságban.

Reklámok

2 hozzászólás Új írása

  1. Gizella T. Nagy szerint:

    nagyon bátor vagy Nóri 🙂

    Kedvelés

  2. Dénes Biedermann szerint:

    Midnight in Savannah, a délvidék fülledt, rejtelmes világa költözött be a Károlyi kertbe,ahol mindég várlak.Nem merek kinézni,mert Joe Williamst vélném látni a nedves bokrok mögött.(Borzasztó szar idő van ezen a hétvégén) Eszembe juttattad lezuhant német feleségemet,akinek kedvenc száma volt a Moon River,vörösboros prés alatt gondolok rád,így késő este szombaton.

    Esterházy halt bele betegségébe,marad bennem a keresztény,pedig nagyon utáltam.Kötcse állítólag szept 10-én lesz. Írjál,írjál!

    Sok távoli puszi.Dini

    2016. július 13. 17:57 goodaysblog írta, :

    > Goodaysblog posted: “Úgy tűnik számomra, mintha a sztori be sem fejeződött > volna. A történet kulcsszereplői már régen meghaltak, mégis, mintha ugyanaz > a történet folytatódna nap mind nap Savannah-ban. Hogy milyen történetről > beszélek? Hát persze, hogy Jim Williams műkeresked” >

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s