Kalózok és egyéb misztikumok

Puerto Viejo és a tőle 16 kilométerrel északnak fekvő Cahuita is a régi kalózok kedvelt rejtekhelyei voltak. A nyílt vízen ott várták őket az ellenséges hajók, ők pedig el tudtak rejtőzni a talamancai-partvidék korallzátonnyal védett öbleiben.

Kevés történelme van ennek a helynek, lakatlan vidék volt ez egészen a XIX. század elejéig. 1828 körül döntött úgy William Smith, – aki Bocas del Toro szigetéről volt való, amely légvonalban 60-70 kilométerre fekszik Cahuitától, de már panamai vizeken, – hogy állandó lakhelyet épít Punta Cahuitán.  A helyszínt a honos cawa fáról nevezték el. Nagyon érdekes, hogy a falu „ta” végződése a helyi moszkitó indiánok nyelvén helyszínt jelöl, tehát az egész annyit tesz, ott, ahol a cawa fa nő. Az öreg Smith teknős halászat céljából telepített állandó szálláshelyet, hiszen márciustól – szeptemberig a partvidék kitűnően megfelelt erre a célra. Később több család is követte őt Bocasról és Nicaraguából, Cahuitától délebbre telepedve le a part mentén. Ekkor népesültek be az alábbi települések: Puerto Viejo (eredeti néven Old Harbour), Puna Uva (Grape Point) és Manzanillo.

1915-ben, Alfredo González Flores, akkori Costa Rica-i elnök alapított meg a mai Cahuitát, the Bluff néven. Lehet, hogy csak blöffölni akart, de végül a mai falu ott áll, ahol Don Alfredo megalapította és nem ott, ahol Old Smith felépítette az első viskóját.

Megpróbáltam megkeresni Punta Cahuitán az öreg Smith házának helyét, ahogy a helytörténeti könyv írta, valahol a citromfáknál. Punta Cahuita ma már természetvédelmi terület, és számomra elképzelhetetlen, hogy ott valaha házak álltak. Bár, amilyen gyorsan a dzsungel visszaveszi a területét, talán mégis könnyen elképzelhető. Mindenesetre megkérdeztem a helyszínen ücsörgő parkőrt, hogy mit tud Old Smithről, és a citromfákról. Mindamellett, hogy nem beszélt angolul, és úgy nézett rám, mintha a Marsról jöttem volna, egész segítőkész volt. Annyit jelzett csak, hogy ha nem a falu irányába megyek vissza, hanem a másik kijáraton, akkor jobb, ha tíz perc múlva elindulok, mert rám fog esteledni. Egyébként meg, ha citromfát keresek, akkor azt a citrom ültetvényen keressem, és ne a tengerparton. Egészen hülyének nézett. Nem hiszem, hogy a spanyolom lett volna a hibás.

12483904_10153410429493348_717548692_n
Ez lehetett Öreg Smith kilátása. Nem rossz. Van egy kis kupleráj. 

Szóval még az öreg Smith családja jegyezte fel, hogy alacsonyabb vízállásnál elsüllyedt kalózhajókat lehet látni. Egészen pontosan kettőt. Egy angolt és egy franciát. A talált üvegeken a dátum 1717-et mutatott. Azt mondják, hogy van még két vaslöveg (polgári néven ágyú) is a vízben. Két gáboráron rézágyút már felhoztak a víz alól, és az amerikaiak is találtak pár ezüst poharat és kanalat. Szegény öreg Smith unokájának csak egy-két vaslánc darab maradt, amit a parton talált, míg kókuszdióra vadászott.

Azóta a vízállás megnőtt, plusz ebben az időszakban egyébként is különösen magas a víz, és egyébként meg a búvárkodástól is félek – nem szeretem tudni mi van a víz alatt – úgyhogy csak a partról néztem erősen a vélt hajóroncsokat, de nem sütött meg olyan erősen a nap, hogy lássak is valamit.

Egyébként az új Cahuita kedves, álmos, kicsit szellemjárta falucska, közel dél volt, mire bringával odaértem, de a vendéglátóhelyek nagy többsége még el sem kezdett kinyitni. Minek is. Tettem egy kört biciklivel, a falu szegletében, egy elhagyott kis csücskön egy magányos pálmafán találtam egy kellően érett kókuszdiót, amit az egyik kövön feltörtem. Még triumfáltam is magamban, hogy micsoda isteni dolog a természet, kisegít engem, mikor fogytán az ivóvizem. Míg így örömködtem magamban, hát nem egy másik kókuszdió ért földet elképesztő sebességgel tőlem pár méterrel! Éretlen, és a földre esés után egyébként is fogyasztásra alkalmatlan kókuszdió röpült felém. De nem függőlegesen érkezett, hanem majdnem vízszintesen. Mindenki döntse el, hogy igaz vagy sem, de az én emlékezetem már csak úgy őrzi ezt a képet, hogy az öreg Smith akart velem koccintani egy kókuszdióval.

Puerto Viejo, az Öreg Kikötő neve is jelzi, hogy egykor kalózjárta vidék volt. Az a hír járja, hogy Pirripli Pontnál van elrejtve a kalózok kincse. A régiek úgy tartják, hogy alacsonyabb vízállásnál lehet látni a régi kalózhajók vasmacskáit a parton. A kalózok ezekbe az elrejtett öblökbe temették el a kincseiket, így az egész partvidék tele lehet a kincseikkel. Azt mondják, hogy az iskola mellett a kenyérfánál is van kincs, mert mindig ott áll egy ember, talpig fehér, kalóz uniformisban, csak fej nélkül, és őrzi a kincset. A helyiek ezt látják.

12483452_10153416382008348_1937188903_n
Pirripli rossz időben. Ilyenkor a kalózok is elbújnak. 

Régi kalóz szokás volt ugyanis, hogy mikor elásták a kincset, egy őrt mindig hátrahagytak, hogy örökké őrizze a rabolt javakat. Megölték, levágták a fejét, hogy sose hagyja el az őrhelyét. Azóta ezek a szellemek itt téblábolnak a partvidéken, védik, óvják a kincseket.

A helyiek egyébként is azt tartják, hogy erősen szellemjárta vidék ez. Hisznek a szellemekben, látják is őket. Egyet például Pirriplinél, a főút mellett a mangó fánál. A moszkitó indiánok sem hiába nevezték el ezt a partot Talamanca – partnak, ami angol nyelven annyit tesz, the place of blood.

Selvint is megkérdeztem egyszer, hogy hisz-e a szellemekben. Azt válaszolta, hogy nem hisz bennük, de folyton látja őket az úton. Valószínűleg arra gondolt, hogy nem tagadja a létüket, de nem hisz a fecsegésüknek. Elli is elmesélte, hogy a régi éttermükben, ami nem messze volt Pirriplitől a bár mögött valami mindig mozgatta az üvegeket, mert azok rendre felborultak.

Sokan jöttek mindenfelől, Európából, Amerikából a kincset keresni. De, ahogy egy helyi mondta, legtöbbjük elájult, beteg lett, aztán sürgősen el kellett mennie. Egyetlen embert emlegetnek, aki megszerezte a kalózok elrejtett aranyát, egy amerikai, Klines, aki nem messze Puerto Viejo külsőtől telepedett le. Zöldséget ültetett, kókuszt és kakaót kezdett termeszteni, de ez mind csak külsőség volt. Az aranyért jött, mert egyszer csak eltűnt. Úgy tartják, hogy megtalálta, amit keresett.

Manapság is van egy ember, pár éve találkoztam vele a parton. Ő szólított meg, és kérdés nélkül elmesélte, hogy a kincsért jött ő is, aztán szép lassan itt ragadt. Captain Zeronak nevezte magát. Valami kincset mégis megtalálhatott, mert elmondása szerint húsz – harminc éve már, hogy itt él és dolgozni nem igen láttam még.

A kalózok kincsét lehetetlen megtalálni. Életed nagy lehetőségét sem találod meg itt, de ezt még Gerardo mondta, tíz évvel ezelőtt Mexikóban. A Karib-tenger partján álltunk egy hasonló, természettől elvarázsolt, túláradó, burjánzó tengerparton, mint ahol most vagyok és a sirályokat néztük. Itt nem találod meg életed nagy lehetőségét, ismételte. De ha nyitott szemmel és nyitott szívvel jársz, talán mégis megtalálod Puerto Viejo kincsét a tengerparton. De ezt már én mondom.

12442725_10153406021323348_723516879_n

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s