Tigre (Tigris), aki a túravezetőnk volt a Mumbacho vulkánon, ő tanította ezt a nicaraguai kifejezést. Angolul úgy magyarázta, fucking awesome, tehát sajátos kis magyar nyelvemen ez iszonyat jót jelent. A Mumbacho vulkántúrára ezt a kifejezést nem használnám, mert nem láttunk semmit, akkora nagy köd volt. A vulkán tetejéről lehetett volna látni Granadát és a Nicaragua – tavat, valamint nyilván a vulkán kráterét, de a ködön kívül semmit nem láttunk. Azért persze diacachimba volt mászkálni a cseppfolyós állagú esőerdőben, ahol néha üvöltő majmok kiáltottak fel rémült hangon, hívva az esőt. A túrán találkoztam egy kedves kanadai lánnyal, akivel aztán kiválóan ellógtuk a nap hátralévő részét. Sétáltunk a városban, kakaóteát ittunk a csoki múzeumban, és este pedig a Calzadán kiváló caipirinakat ittunk, egy dolláros darabáron.

Egyébként azzal hülyítem a külföldieket, hogy Magyarországon olyan olcsó a bor, hogy még a hajléktalanok is azt isszák. A dolog sajnos igaz. Ettől azt hiszik, hogy Magyarország tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Ami igaz is, ha a borokat nézzük.

A vulkántúrát követő nap Omepete – szigetére vettem az irányt. Lehetett volna gringó-shuttle-t rendelni 15 dollárért, ami elvitt volna a komphoz, de ez a 15 dollár itt, 15 dollár amott hamar legatyásítja az embert. Szóval arra gondoltam, hogy fogom a helyi buszt, amit a gringók chicken bus-nak hívnak, elmegyek Rivas nevű városig, onnan fogok egy taxit, ami elvisz a komphoz. Azzal nem fárasztalak benneteket, hogy nyilván lehetetlen volt kideríteni mikor járnak a buszok, de a helyi recepciós fiú, akit a szülei Franco tábornokról neveztek el, közölte boldogan, hogy ezek a buszok járnak, reggel hattól este hatig mindig vannak. Csak sétáljak ki, itt vagy egy sarokra, csak a dögpiacon, meg a gyanúsan folydogáló moslékleven kell átvezérelnem magam, és ott is vagyok. Így is lett.

Na, most ezek a csirke buszok amcsiktől kiszuperált régi iskolabuszok. Nyilván iszonyatosan lepukkantak. Előttük áll a csávó, a sofőr, és agresszívan, ész nélkül üvölti – énekli a célállomás nevét: Rivas-Rivas-Rivas. Az elhaladó embereket próbálja elkapni, rávenni, hogy menjenek Rivasba. A többi járat vezetője ugyanígy tesz. Óriási a kavarodás. Kavarodás a porban – sárban. Hogy mitől van sár, nem is akarom tudni, hiszen hónapok óta nem esett az eső. Szóval a csávó megpróbál rávenni, hogy a kicsi hátizsákomat dobjuk már fel a busz tetejére. Nem hagyom. Következik az ár-egyeztetés. (Nyilván lehúzott a negyvenegy Córdobával (ami nincs két dollár), mert egyébként 20-ba kerül az út. De azért boldogít, hogy a többi turistától 51-et kért el.) A busz akkor indul, ha tele van. Itt a tele nem a panamai tele, ez már egy szegényebb vidék kérem, itt a tele azt jelenti, hogy lógunk kifele még az ablakon is! Míg várjuk Granada népét, hogy kedvet kapjon egy rivasi utazásra, kaja, ital, lottó és ékszer árusok tömege vonul át a buszon, élőszóval kommentálva, mi mennyiért kapható. Mindegyik feljön legalább tízszer, még akkor is végig tolonganak a buszon, mikor már az ember azt hinné, hogy egy tűt sem lehet leejteni. Itt nyer jelentőseget a nicaraguai nők olajos, gallo pintón felhizlalt puha teste, amely nagy nyomás – tolongás – hatására egy anorexiás nő mértére tud zsugorodni. Ez nagyon hasznos az ilyen buszutazásoknál. Végre indulunk. Akikről az útiköltséget indulás előtt nem rántották le, azokról most megteszik. Egy fickó tör magának utat, egyik kezében színes pénzköteg, a másikkal kapaszkodik, mert ide-oda kanyargunk, persze közben ő is halad.

Mellettem egy fiatal nica ül, két kisgyerekkel. A nica döbbenetesen néz ki. Megrajzolt szemöldök, narancs – rózsaszín – fekete színekben pompázó szemhéj, mint egy transzvesztita, aki éppen fellépésre készül. Valóban. Nemsokára előveszi hatalmas mellét és a gyereke szájába tömködi. Szoptatós anyuka még. Ezt követően, kirakja a zsákmányolt árut, mert mi mást kell enni a buszon, mint vigoront! A vigoron a kedvenc ételük, banánlevélbe csomagolt főtt jukka, káposztasalátával, és zsíros csülökdarabokkal. Ebből most hiányzik a jukka, tortillával eszi, mert mégis hát, úton vagyunk. A gyerekek is ezt eszik, folyik a zsír mindenütt. Közben pedig, iszonyatos sebességgel száguldunk Rivas felé. Nincs menekvés.

Rivasig hetven kilométer az út, azt mondják, hogy két – két és fél óra az út. Jól van. Amire rájöttem, hogy itt a helyiek két dologgal nincsenek döbbenetesen tisztában, az időtartamokkal és a távolságokkal. Fél füllel hallom, hogy a kisfiú, mintha azt mondaná, hogy pisilnie kell. De Hamvast olvasok, muszáj ide a magas filozófia. Kereszthuzat jól szellőzteti a buszt, kiviszi a kajaszagot. Egyszer csak azt érzem, hogy valami folyadék spriccel a lábamra, egész pontosan a sípcsontomra. Rögtön kiszúrom, hogy a nica a gyerekét pisilteti, méghozzá egy zacskóba. Hát mellé ment, pont a lábamra. Zavarban vagyok, mégis egy jól hallható fuck elhagyja a számat. A nica kicsit összerezzen, perdon, ennyit szól. Az én fuck-om is inkább annak szól, hogy a kisfiú nem tudott bakker beletalálni a zacskóba. Végtelenül megértő vagyok, én sem tudom, hogy mit tettem volna hasonló helyzetben, de bakker, locsolom a lábam maradék ásványvízzel. Elképzelni is borzalom, mi lehet ott a busznak a padlóján. Nagyon sokáig tart ez a hetven kilométer Rivasig.

Ott sikerül taxit szerezni, amit három másik arccal osztok meg, öt perces út, mégis a csávó fejenként két dollárt számít fel érte. Nem baj, mert elérhető közelségben van Omepete! A kompra is csak fél órát kell várni, ott pedig már elegánsan utazunk a festői szépségű vulkán sziget felé. Mert valahogy úgy kell elképzelni, hogy van a Nicaragua-tó, azon pedig két vulkán, amelyek összefüggő szigetet formáznak. A nagyobbik, a Concepcion, még működik, utoljára 2010-ben tört ki. A másik vulkán a Maderas, melynek kráterében egy tó található, amiben szintén van egy vulkán, aminek a kráterében lévő tóban, szintén van egy vulkán… viccelünk ezzel a következő nap.

A másfél órás kompút alatt megszólít egy gringó srác, akivel még Panamavárosban a buszpályaudvaron találkoztam. Aztán együtt jöttünk fel San Joséig a busszal, most meg itt van a kompon. Egészen szürreális. Végigbeszélgetjük az utat. A srác kicsit szégyenlősen vallja be, hogy amerikai, de gyorsan hozzáteszi, hogy négy éve Hollandiában dolgozik. Ez látszik is az egész lényén. Rögtön Orbán Viktorról kezd kérdezni. Nyilván nem a pozitív véleményét hangoztatja róla. Én meg ott a Nicaragua-tavon, szemben Ometepe szigetével, és a csodálatos Concepcion vulkánnal, szépen, annak rendje és módja szerint, megvédem a magyar miniszterelnököt.

Ahogyan ez az egész Nicaragua trip, úgy az Ometepe szigetére szóló kirándulás sem volt megszervezve. Úgy szállok ki a kompból, nem tudom, hogy lesz-e szállásom, mert nem foglaltam semmit. Rábíztam már az egészet a Jóistenre, rendezze úgy a dolgokat, ahogy szeretné. Hát, úgy szerette volna, hogy a legjobb szálláshoz jussak, nagyon olcsó pénzért. Kikötéstől számított tíz percen belül a szép szobámban sikongatok boldogságomban.

Délután két kanadai lánnyal és három brazil fiúval összeverődve egy mikrobuszt bérelünk és felkirándulunk az Ojo de agua-ához, amely a kisebbik vulkán tava által táplált édesvízi medence. Az egész sziget nagyon otthonos, végre igazi vidék, karibzöld házak, banánültetvények mindenütt. Jól esik ezekben a hideg vizű medencékben végre csobbanni egyet.

Estére a kanadai lányokkal kocsmázni megyünk. Ez az első kocsmázásom mióta eljöttem otthonról. A helyi késdobálóban két zenegép működik, a helyiek rendre Abbát és Michael Jacksont kérnek. Bejön egy gringó csapat, berendelik a reggeatont. Teljes a kakofónia, látszólag senkit nem zavar, üvölt a zene, a Mamma mia az egyik oldalról, a másik oldalról meg a Gasolina. Végül a tulaj unhatja meg, a helyieknek kedvez és letiltja a reggeatont.

Közben a gringók már az asztalunknál ülnek. Kiderül, hogy csak egyikük gringó, a többi nicaraguai, de az USA-ban dolgoznak. Tökéletesen beszélnek angolul. Üvöltő zene mellett nagy átéléssel diskuráljuk meg az eddigi élményeinket, míg a háttérben a helyi csapat fennhangon a Let it be-t énekli szinte egymásra borulva. Az éneklésben is csatlakozunk hozzájuk, így az egész kocsma Beatlest énekelt Moyogalpa település kellős közepén. A háttérben a Concepción vulkán füstölög magában.