Tizenhat nap pokol -1. rész

A műtét után ahogy ébredezni kezdek az első gondolatom az, hogy oda a kötődő nevelés. Kislányomtól elválasztva töltöttem az éjszakát. Hiába türelmetlenkedek, nem engednek felkelni. Délután egykor elmászatnak zuhanyozni. Egészen addig azt gondolom, hogy a császármetszés egy kisműtét, amolyan ambuláns valami. Ekkor szembesülök azzal a ténnyel, hogy valójában felvágták a hasamat; húst, hájat, egykor létező…

Szüléstörténet

Ez a történet azóta is kísért. Esténként, elalvás előtt újra és újra leperegnek előttem a szülésem eseményei. Most leírom ide, hátha ezzel elmúlik a rémálom. Október huszadika, péntek van. Parázslóan süt a nap. 41 hetes és egy napos terhes vagyok. Még lemegyek a tengerpartra, de már nem megyek be a vízbe. A deles busszal megyünk…

Az elfogadás hónapjai

Tíz keselyű nyújtogatja a nyakát Playa Negra fekete homokjában. A busz élesen kanyarodik ki a főútra, kis híján úgy tűnik, árokba fordulunk. Egy taxis hajt elénk váratlanul, kocsiját eszi a rozsda, a vezető fél karjával mintha a kocsi ajtaját tartaná. Az ég egyszínű, egykedvű, talán borongós. Elhajtunk a Point nevű egység előtt, melyet én csak…

Az antitézis hónapjai

A francia muki házából, hirtelen, menekülésszerűen költözünk el húsvét előtt. A ház-keresés és ház-találás igazán hektikus errefelé. Beütött itt is az Airbnb téboly, senki nem szereti kiadni a házát hosszú távra. Ezért, amikor az egyik ismerős ismerősén keresztül új házat találok, nem variálok sokáig. Sok mindent nem kell pakolni, amúgy is bőröndből, hátizsákból élünk. Felpakoljuk…

Élet egy buborékban – első három hónap

Az első hetekben nem hagy aludni az élmény, hogy érhetett ekkora csoda. Téblábolok az érzéssel, szinte felfoghatatlan. Ismétlem magamban a történetet, mely egyben a valóság is. Elhatároztam, hogy új életet kezdek, magam mögött hagytam a régit, elkezdtem utazni, Costa Ricában kötöttem ki, itt egymásra találtunk a régi szerelemmel, és most gyerekünk fog születni a Karib-tenger…

Aki nem hisz a csodákban, az nem realista

Február 6-a van. Kristálytiszta verőfényben tekerek a falu irányába. Az évszakok összemosódva. Egyenletesen, a magasból süt a nap, kilencven fokban, mint mindig. Jobb oldalt a Karib-tenger kékje, baloldalt házak, éttermek, az európai szemnek inkább viskók, tákolmányok, kalyibák, ideiglenes építmények. Hátizsákomban laptop, a biciklikosárban víz. Hétfő van. Egész hétvégén az étteremben dolgoztam és akkor megfogadtam, hogy…

Novella! – A keresztutak őrzője

–          Hisz abban, hogy minden helynek megvan a maga végzete? Kint kövér cseppekben ömlött az eső. Kopogott veszettül a bádogtetőkön, elnyomva Limon városának minden zaját. A Big Boy baseball stadion fényei kigyúltak. Hiába tartotta magát még a nappal, a hirtelen eluralkodó trópusi eső befeketítette az eget. Azt mondják, ha a szárazföld felől érkezik nincs jelentősége,…

Modern világ, modern nők

Volt egy korábbi írásom Kétféle világ, kétféle élet címmel. Akkor kimaradt egy téma, amit a közelmúltban végignézett Szolgálólány meséje lobbantott fel bennem. (Igen, láss csodát, a dzsungelben is van Netflix!) Itt is van és még sincs itt Giliád köztársaság. A sorozat egyes részei meredek utópának tűnő rettenetes képek, mások pedig már a hétköznapjaink részei. Különösen…

Ananász van, mégis egres kéne

Fényes karibi délelőtt úgy csap le reám a fájdalom, mint jeges eső a zsenge termésre. Száz méteren kétszer hányok. Az első gondolatom az, hogy vesegörcsöm van. A második az, hogy mit rontottam el az életemben? Kis kórházi csomagot összekészítek, hiszen a diagnózis egyértelmű. Vesegörcs, talán vesekő. Már csak a külvilág hiányzik, hogy megbizonyosodjon igazam felől….

Egy nap a száz év magányban

A busz reggel annyit késik, hogy már másik időpontban érkezik. Menetrend nincs, csak annyit tudni, hogy egy adott időpontban elindul a végállomásról, aztán egyszer csak megérkezik, dehogy pont mikor, azt lehetetlen megmondani. Állni kell az út mentén, aztán ha jön, inteni kell. Ha nem jön, akkor várni kell tovább, mert nagyon nincs mit tenni. Nincs…

Kétféle március – Az újrakezdés éve

Nemrég múlt március 15. Egy évvel ezelőtt, ezen a napon még Pesten voltam, a régi életben. A Múzeum kertben a nemzeti színű drapéria takarásából néztem, hogy az ünnepi műsor rendben zajlik-e. Hideg, nyirkos idő volt, az ellenzéki tüntetés füttyögése zavarta meg a Himnusz, majd az ünnepi beszédek megszokott rendjét. Szürke volt az ég, fáradt voltam…

Mi van Pesten?

Pár héttel korábban nekiálltam, hogy betűbe fojtsam a hazatérés rögvalóságát, de aztán belém hasított, hogy ez nem lenne igazságos. Nem lenne igazságos, mert én is rühellem a hazatérők okosságát, ugyanis nem nagy dolog pár ezer kilométerről észre venni a hibákat, aztán az itthoniak arcába tolni. Az igazi művészet fenntartani még sokáig az utazás szellemét, és…